Íme az idei tihanyi mozgasvilag.hu Evolúciós-díjazottak! - Futniszép.hu
Életmód

Íme az idei tihanyi mozgasvilag.hu Evolúciós-díjazottak!

Először is elnézést szeretnénk kérni, hogy eddig tartott az eredmények átszűrése, a mezőny kb. fele a tavalyi évben is volt, emiatt a helyszínen nem tudták az időmérős kollégák kiszámolni több ezer adat egybevetésével az eredményeket, de csütörtökre elkészültek és köszönjük szépen a türelmeteket!

A mozgasvilag.hu támogatásával a tavalyi Mapei Szigligeti Félmaratonunkon kezdtük el mérni a pályacsúcsokat, ami az idei évtől végre Tihanyban is mérhetővé válik, mert úgy érezzük, hogy megtaláltuk a végső pályaívet, nem lesz már rajta módosítás. Ezzel egy nagy kő esik le egy szervező szívéről, hiszen a pálya egy verseny alfája-omegája! Nos, a mozgasvilag.hu Evolúciós-díjnak az a lényege, hogy tulajdonképpen mindenki fut: van aki versenyen, van aki a kardfogú tigris elől elől, van aki szabadidejében, van aki max a busz után, de fut. Ez ugyanis az evolúciónk egyik olyan paradigmája, ami az előemberek megjelenése óta, ca. 6 millió éve kitart. Több antropológus egyenesen ennek az okaként jelöli meg az emberi faj megmenekülését a híres befelé hajló hüvelykujj, meg a fára fel, majd később lemászás mellett. Bárkinek is legyen igaza, az ember azóta fut, hogy van lába, de valószínűleg már akkor is futott, amikor csak lábai voltak…:D Emiatt is lett a neve ennek a díjnak az, ami.

 Tehát innen jött az ötlet, hogy mérjük azoknak a 21K-s versenyzőinknek az eredményeit, akik évről-évre ellátogatnak hozzánk Tihanyba vagy Szigligetre, és akik egy év alatt százalékosan a legtöbbet fejlődtek, azok között abszolút kategóriában átadunk összesen 3 díjat, 20, 10 és 5 ezer forint értékű Nyúlcipőbolt utalvány formájában. Az eredményeket arányosan számítottuk ki a darktiming.hu segítségével, és ezek szerint az alábbi eredmények születtek. Őszinte gratulációnkat fogadjátok szeretettel és napokon belül postázzuk is Nektek az utalványokat, használjátok egészséggel és javítsatok még többet a jövő évi V. Knauf Tihanyi Félmaraton Fesztiválra!

 

1. SVÉLECZ Barbara (1994) 24,42%

2. MÓD GYÖRGYNÉ Krisztina (1967) 24,37%

3. HORVÁTH Eszter (1987) 21,90%

Gratulálunk az idei mozgasvilag.hu Evo-díjasoknak!
Gratulálunk az idei mozgasvilag.hu Evo-díjasoknak!