A IV. Knauf Tihanyi Félmaraton - így látjuk mi - Futniszép.hu
Interjú, Kultúra, Uncategorized

A IV. Knauf Tihanyi Félmaraton – így látjuk mi

Kedves Barátaink!

 Ma 3 hete, hogy túlvagyunk az évünk egyik legnagyobb eseményén, a Knauf Tihanyi Félmaratonon és ilyenkorra már kikristályodosodnak dolgok, amiket rossznak, még javítandónak vagy pedig jónak láttunk. Szóval úgy alakult, hogy ma Veszprémben a Fricskában épp itt a gép, úgyhogy nosza! Mi most ezt így látjuk, de nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

Technika

Úgy érezzük, hogy a technikai feltételek az idei évben jól működtek, sikerült mindenkinek megfelelő mennyiségű áramot biztosítanunk a kiállítók és cateringesek között. Ami tavaly nem működött, az a rajtzóna behangosítása, nem tudtuk, meddig fog érni a sor a rajtkapunál, így sokan nem hallották a dolgokat, de ezt talán idénre sikerült megoldani. Volt egy idő, amikor egyszerre beszélt Ádi és Kozma Andris, ott kicsit gerjedtek a mikrofonok, de ez talán megbocsátható. Ami a pályát illeti, ez marad a végleges pálya és ezt is a technika pont alá kell vegyük, hiszen kőkemény technikai kérdés több, mint 11 kilométert biztonságosan kijelölni és megépíteni, talán ez a legnagyobb feladat az összes közül, de nekünk úgy tűnt, hogy tavaly is és idén is sikerült egy masszív és kellő mennyiségű jelzőőrrel, táblával ellátott kört építeni. Többször kérdeztétek, hogy miért nem lehetséges negyed pályán túl is futni, és erre az a válasz sajnos még mindig, hogy a kompátkelő és a félszigeti adottságok, Tihany nagyfokú látogatottsága miatt nem lesz ezután sem lehetőség. A szakaszos rajt erre megoldást teremt, bár tisztában vagyunk vele, hogy sajnos sokan nem a saját időzónájukban álltak.

Létszámcsökkentés és ami mögötte van

Úgy látjuk, hogy 2018 Magyarországán a futóverseny gyártás lett a divat; valamikor a 2000-es évek közepén mindenki szoláriumokat nyitott, ma futóversenyt gyárt, hiszen egy divatos kis cuccról van szó kívülről, de valójában ez egy irdatlan nagy meló. Mára 1200-nál is több verseny van hazánkban és ez valójában a piac számára a lehető legjobb, ami történhet: mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus, közel eső, árban is megfelelő, tetszetős versenyeket, mégis azt látjuk, hogy a szervezők egyre nagyobb harcban vannak egymással. Sokszor alátesznek a másiknak, ahol lehet próbálják magukat jobb színben feltűntetni – ne kelljen megjegyezni, hogy a kivételeknek a legnagyobb tisztelettel adózunk -, holott ez egy szelekciós rendszer, mint bármi más a világon és azoknak a versenyeknek, amik határozott képpel rendelkeznek a saját tulajdonságaikat illetően, ez egy nagyon jó helyzet, hiszen megmérettethetnek. Ez pedig – ahogy elnézzük így outsiderként – egyfajta állandó teljesítési kényszert és versenyt is eredményez a szervezők között, ami néhány éven belül eredményeket fog produkálni. Azt is látjuk, hogy az egyik versenyt nem lehet összehasonlítani a másikkal sem minőség, sem részvételi díj tekintetében, olyannyira sok összetevős állandó ez. Nem mindegy, milyen eszközpark szükséges egy pályához, mi van a rajt és befutócsomagban, éremmel, mezzel, időméréssel, serlegekkel, kategóriák mennyiségével, speakerekkel és a többi: miből mennyi és kiből hány fő szükséges és a többi és a többi. Mi elsősorban a saját versenyeinkről tudunk nyiltkozni, mint egy közepes, felső-középmagas árfekvésű eseményről. Egy ilyen helyszínen egy ekkora infrastruktúra arányaiban tíz-húszszorosa, egy ekkora profi staff arányaiban biztosan legalább tíz-húszszorosa egy önkéntesekből álló staffnak, egy ilyen kvalitású érem arányaiban többszöröse és egy ehhez hasonló anyagválasztású technikai mez körülbelül három-négyszerese egy másikénak, ennek ellenére az idei évben közel 1000 fővel csökkentettük a létszámot és úgy gondoljuk, hogy jó döntést hoztunk, de kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. De gyártás és handmade között még mindig van egy mérvadó különbség, és mi a handmade-ben hiszünk, de ez a pálya ennyi főre optimális.

Frissítés

 A frissítés és az érmek átadása tavaly el lett cseszve, nem kicsit féltünk ettől idén is. Pedig “mit lehet ezen elrontani”, ugye? Tavaly mi azt mértük alá, amit soha a büdös életben nem fogunk többet elfelejteni: ez egy félsziget éspedig abból is a legklasszikusabb. Egy út ki és egy út be. Nincsenek kerülők, nincsenek alternatívák, nem tudod azt megcsinálni, hogy egy utcát levágsz és hamarabb kanyarodsz be, hogy meglegyen a táv, mivel nincsen utca. Sosem fogjuk elfelejteni, amikor elgondolkodtunk rajta, hogy vajon mi az oka, hogy soha korábban nem volt szervező, aki azt mondja, hogy itt ez a gyönyörű adottságú helyszín, tényleg páratlan minden nemében és megérdemelné azt, hogy bemutassák a legszebb részeit a hazai sportközönségnek is? Aztán egyszer egy nálunk sokkal tapasztaltabb szervező azt mondta: “na gyerekek, ezért. Mert ez egy mocskos nehéz pálya.

Hát az, de idénre talán megtanultunk dinamikailag vele együtt gondolkodni, látni a gócpontokat és ezt Molnár Balázsék seregnyi csapata szépen érezte. A frisstítéseket víz és áramvételre telepíteni, mivel menet közben úgysem tudjuk majd tölteni, és a befutócsomagokat előre összerakni, érmeket nagyobb létszámmal osztani, s ezek – hála Pannának és Lilinek és lelkes, szorgalmas barátaiknak – idénre úgy éreztük, hogy sikerültek is. Amit jövőre másképpen csinálunk, az az, hogy beteszünk egy betonbiztos pontot valahova a levendulás előtti domb tetejére… Meg egyet a bicikliút elejéhez a révnél. Mi a véleményetek?

Érem

Az érem és a mez a verseny alfája-omegája. Egy maréknyi valami, amiben benne a verseny összes emléke, élménye, nagyon fontos, hogy miként állnak hozzá. Mi úgy döntöttünk, hogy maradunk a mára már szimbólummá vált szív formánk mellett, idén az ötödiket készítettük a befutoerem.hu műhelyünkben Tihanyra és Szigligetre. Rengeteg variáció van már előre elkészítve, az biztos, hogy nagyon szép és kimagasló minőség és kivitelezésre fogunk ezt követően is törekedni. És ez nem felkiáltójeles, hanem talán már Ti is érzitek, hogy kijelentő módban is megáll.

Befutócsomag

A befutócsomag a tavalyi évben egy bevásárló szatyornyi ajándék volt, amit mindezek ellenére már-már túlzásnak éreztünk. Egyik zacskó szakadt ki a másik után és találhattatok benne olyan dolgokat is, amire nem biztos, hogy van szükségetek. Rengetegen nem vették át, ami nagy munkát jelentett (szállítás, visszacuccolás, teherautók stb., stb.). Ezt az idei évtől kezdve optimalizáltuk, szerintünk jó döntés született, de kíváncsiak vagyunk a véleményetekre! Az a célunk, hogy olyan minőségi partnerekkel tudjunk eztán is együttműkdöni, mint a dm, a Viwa Water, a Penco, a Runner’s World, a Biofreeze, a Cornexi, a Kopjáry Water. Meg hát a befutoerem.hu, haha…:)

Szelektív és “zöld verseny”

Ebben nem szeretnénk változtatni semmit. Hacsak nem annyit, hogy gyertek jövőre mégtöbben utazásmegosztással! A hulladékgyűjtés szelektálása szintén nagy meló, nem is túl hálás, nagyon, de nagyon örülnénk neki, hogyha ebben a segítségünkre lennétek, mert sajnos ez még nem megy. Mi különválogatjuk ugyan a legnagyobb tömegeket a hulladékban, de, hogyha valaki bedobja a gyrost a műanyagosba, akkor az nem válik a törekvés előnyére.

the original since 2015
the original since 2015

Mi lesz jövőre mindezek tükrében:

Ennél részletesebben leírni felesleges, mert azok már olyan apróságok, amikből ugyan vany vagy 100, de elsősorban a munkánkat könnyítik. Összességében mi azt éreztük, hogy a tavalyi versenyhez képest sikerült megoldani sok-sok mindent, ki is sikerült javítani a hibák nagy részét, de egy ekkora verseny annyira sok ezer részlet, hogy soha nem lehet eleget rajta csiszolni. Mindenesetre már most nekiálltunk és nagyon, de tényleg nagyon szépen köszönjük, hogy már most ennyien(!) igazoltátok vissza a jövő évet, addig pedig találkozunk szeptember 15-én a III. Mapei Szigligeti Félmaratonon, vagy néhányatokkal augusztus 19-én az újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratonon – infók miatt érdemes bekövetni őket.  Utóbbit múlt előtti vasárnap, júni 3-án nyitottuk és 27 perc alatt be is telt, viszont ennél a versenynél sokkal szigorúbban vesszük a határidőket, így már most látjuk, hogy törölni fogunk regisztrációkat, ami azt is jelenti, hogy párat pedig megnyitunk! Waaaah, szóval #itttali meg #otttali, #mindenholtali 🙂

 Tényleg nagyon érdekel a véleményetek, hogy láttátok belülről a versenyt, így ha volna még javaslatotok, akkor kérjük írjátok meg nekünk az info@futniszep.hu-ra “Tf 2019” tárggyal! Köszönjük!:)