Francsics Ági, a legjobbfej 2019-es márkanagykövet

Az utolsó, egyben egyik legfontosabb interjúnk a (most már “előző évfolyamos”) nagykövetek közül Francsics Ágié. Hiszen ő az az ember, akinek a sztorija talán a legmotiválóbb mind közül. Persze mindenkié különleges, de az ő történetét azért lehet még jobban átérezni, mert szabad szemmel is látható hatalmas változásokat ért el ez alatt az egy év alatt, és mi olyannyira elmondhatatlanaul büszkék vagyunk rá, hogy az szavakba nem önthető! Benne ismerhettük meg azt a piszkosul őszinte, humoros és önkritikával no meg természetes önbizalommal is teli személyt, akit ha egyszer megismersz, soha el nem felejted. Imádunk Ági az első nagykövettali óta és hálásak vagyunk, hogy megismerhettünk Téged!

 

Miért jelentkeztél egy évvel ezelőtt a nagyköveti játékra?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ajándékok nem játszottak benne szerepet. Akkor már két hónapja boldog tulajdonosa voltam egy pár Saucony Omni 16-nak és nagyon jó let volna, ha van belőle még egy pár, illetve a Polar órára fentem nagyon a fogam. De nem ez volt a legnagyobb motivációm, az ennél sokkal önzőbb volt, mostmár őszintén bevallhatom. Akkor még nem mondhattam el azt, mint most, hogy feltétel nélkül szeretek futni, akkor a legtöbb edzés még szenvedős volt, és az volt a célom a jelentkezéssel, hogyha megnyerem és “rá leszek kényszerítve” egy éven keresztül, hogy a futásról posztoljak (=fussak), akkor nem fogom feladni, amikor megunom, hogy minden nehéz. Nem, hogy nem adtam fel, de azóta IMÁDOM ezt a sportot. Az életben sem mindig első látásra szeret bele az ember abba férfibe/nőbe, akivel utána leéli az életét, nekem a futással volt ez a helyzet. mostmár nem cserélném le semmire, inkább csak kiegészítem más sportokkal.

Mi volt azzal a célod, amikor kitűzted magad elé, hogy márkanagykövet leszel? Hogyan láttad az egy évvel későbbi “én”-edet?

Tisztán emlékszem, hogy beleírtam, hogy szeretnék egy 6:30-as 5K-t futni. valamiért ez nekem egy hatalmas cél volt akkor, és idén májusban teljesítettem is. Ezen kívül nekem nem magammal voltak terveim, hanem reménykedtem abban, hogyha bekerülök a nagykövetek közé, akkor szélesebb körbe is eljut az üzenetem. vagyis az, hogy nem feltétlenül kell atlétikus testalkatúnak lenni ahhoz, hogy valaki fusson, és nem feltétlenül kell 4:50-es ezreket futni ahhoz, hogy valaki futónak nevezhesse magát. Amikor jelentkeztem hatalmas álmom volt a félmaraton lefutása, de az akkoriban nagyon elérhetetlennek tűnt. Végül azóta már kettőt is futottam, egyet áprilisban, a másodikat pedig a Naplemente Félmaratonon, és (az írás időpontjához képest) három nap múlva fogok futni 27 kilométert.

Mit adott Neked ez az elmúlt egy év, mivel lettél gazdagabb a nagykövetségednek köszönhetően?

MINDNENT. De komolyan. Szinte minden, ami most a futós életemben van, azt a nagykövetségnek köszönhetem közvetlenül vagy közvetve. A legnagyobb dolog talán az, hogy elkezdtem közösen dolgozni egy edzővel az Ensportnál, amit ugye annak köszönhetek, hogy az Ensport felajánlott a nagyköveteknek egy teljesítménydiagnosztikát, amihez járt egy négyhetes edzésterv, és akkor kerültem a jelenlegi edzőmhöz. Április óta egyébként már az ő nagykövetük is vagyok, ami rettentő nagy büszkeséggel tölt el. Közvetve a SUHANJ!-os edzéseket és barátokat is a Futniszépes nagykövetségnek köszönhetem. De nem csak a futós életemre, hanem a “rendesre” is nagy hatással volt. Mind az öt kis követtársamat és a szervezőket is barátomnak tekintem. Pont Évivel és Dorinával beszéltük a tihanyi bulin, hogy mennyire jó olyanok közt lenni, akiknek mesélhetünk a futásról, és nem néznek tök bolondnak minket, és megértik, ha mondjuk azt mondjuk, hogy milyen durva volt ez a résztávos edzés, vagy tudják mi az a PB. Pont az a jó a csapatunkban, hogy teljesen különbözőek vagyunk, kivéve egy dolgot, a futást, ami összeköt minket.

Mik a terveid a jövőre nézve? Mi marad – mi változik?

A futás marad, mások motiválása marad mindenképp. Jó sok tervem van a jövő évre tekintve, amiből kettőt most el is árulhatok: szeretnék felfutni a Kékesre (nem, nem vagyok normális, mielőtt bárki kérdezné), illetve szeretném átúszni a Balatont. Van egy harmadik tervem is, az a fő “profil” 2020-ra, illetve az életem hátralévő részére is valószínűleg, de azt még nem szeretném egyelőre elárulni, de idővel úgyis kiderül. Aki követ Instán az már sejtheti egy ideje egyébként, de “hivatalossá” még nem szeretném tenni. Egy valamit tudok, ami biztosan nem lesz az elkövetkezendő egy évben: marathon. Az valahogy most nem vonz, meg tényleg mások a prioritások a sport területén jelenleg. A jövőben is szeretnék még futással adományt gyűjteni, mert hatalmas erőt és motivációt tud adni a célversenyhez, meg úgy az életben is általában.

bejegyzés megosztása

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email
Share on print
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések

Close Menu