4 alternatív futótechnika

Nekiálltunk összeszedni egy olyan anyagot, ami segíthet nekünk is a felkészülésben, hiszen kevesebb, mint 3 hét múlva jön az újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton  versenyünk, amit az egyik szervezőnk le is szeretne futni – ráadásul ez lesz élete első félmaratoni távja!:D Emiatt megnéztük, mik lehetnek mindannyiunk segítségére, milyen technikákat lehet még nagyon gyorsan elsajátítani, amik hozzájárulhatnak az eredményhez? Ugyanis, ha sérüléstől szenvedsz (köztünk most hála Istennek senki), vagy éppen úgy érzed, hogy elérted teljesítőképességed határait, talán itt az ideje új futótechnikák kipróbálására.

Az egyik nagy igazság abban van, amit betegségnél gyerekkorunkban mindig emlegettek anyukáink: azt egyél, amit kívánsz, a tested jelzi, ha valamire szüksége van. Épp így az emberek nyolcvan százaléka a sarkára érkezik futás közben – egyébként én is -, ami nem éppen ideális; azonban ha működik, nem kell rajta változtatni. Ha jól és sérülésmentesen futsz, nem kell módosítanod a stílusodon.

Más a helyzet ugyanakkor, hogyha rendszeresen lesérülsz, és úgy érzed, elérted teljesítőképességed határait, mert érdemes lenne más futóstílust is kipróbálnod. Az eltérő megközelítések kikísérletezése a bemelegítések és levezetések során segít erősíteni az izmaidat, melyekről nem is gondoltad volna, hogy gyengék, és a természetes testtartásodat sem kell feláldozni. Ha úgy döntesz, hogy kipróbálsz egy új stílust, légy kíméletes és fokozatosan építkezz. Például próbálj ki 10-15 perces 50 méteres intervallumokat a füvön a bemelegítés vagy levezetés részeként. Az alábbiakban a legjobban felépített futóstílusok közül válogattunk ki négyet. 

Nézd meg, melyik tetszik a legjobban, próbáld ki őket, és oszd meg velünk, melyik jött be. Ahhoz, hogy jól fuss, jó testtartásra lesz szükséged, és íme néhány alapvető tipp: nézz fel, ne hajtsd túl magad, engedd a kezedet derékszögben pihenni – mindez segít a gyorsabb, folyékonyabb és gazdaságosabb futás elérésében.

1. Póztechnika

A futás póz módszerét Dr. Nicholas Romanov fejlesztette ki, és először a Szovjetunióban gyakorolta a ’70 –es években. A mezítlábas futással együtt a lábfej elülső részére összpontosít, mint technika, és a gravitációt használja fel elsődleges erőként az izomerő helyett.

A póz-technika lényege
A póz-technika lényege

Dr. Romanov szerint minden profi futó természetes módon így fut. Gyakorlatot igényel a póz technika elsajátítása, aminek fő jellemzői az alábbiak: S alakú testtartás enyhén hajlított térddel; előrehajlás a bokától, hogy a gravitációt a javunkra fordítsuk, ne pedig ellenünk; a lábfej felhúzása vagy felemelése a csípő alatt, nem pedig a fenék mögött; a talp pedig a tested (tömegközéppontod) alatt érkezik a talajra.

2. Chi futás

A „Chi” energiát vagy életforrást jelent, ami a kínai alapelvekből és életmódból ered. A Chi futás ugyanazon alapelveken nyugszik, mint a jóga, a Pilates vagy a Tai Chi. A Chi futás sarokkövei a testtartás igazítása és a pihenés.

Chi futás: szimpi!
Chi futás: szimpi!

A technika lényege az alábbiakat tartalmazza: a talp közepével talajra érkezés; gravitáció által támogatott előrehajlás; a belső erő alkalmazása az előrehaladáshoz a láberő helyett. Ebben a videóban mindent és nagyon érthetően megtaláltok akkor is, ha nem beszéltek angolul, szerintem nagyon meggyőző és logikus is, rengeteg hasonlóságot mutat a póz-technikával!

3. Hátrafele futás

Ezt a technikát igazából csak érdekességként tettük bele, mert a jelek szerint – és ezen mi is meg vagyunk lepve – világszerte sok követője van!:D Persze, ezen technikának vannak nyilvánvaló hátulütői. Azonban a hátrafele futás egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte és a technikagyakorlói roppant módon élvezik, de ha nem szeretnél csatlakozni ehhez a mozgalomhoz, még mindig élvezheted annak előnyeit: az ízületeket (térd, boka és alsóhát) terhelő kisebb nyomás, több kalória égetése, mint az előrefele futás esetén (egy a kardiovaszkuláris fittséget vizsgáló dél-afrikai tanulmány szerint).

Még hátrafele futóversenyek is vannak, bár ez lehet csak minket lepett meg!:D
Még hátrafele futóversenyek is vannak, bár ez lehet csak minket lepett meg!:D

Az izmok is megkönnyebbülhetnek az előrefele futást követően, és jó egyensúlyt ad a testnek, valamint alaposan megdolgoztatja a combfeszítő és combhajlító izmokat. Csak egy baj van vele: hülyének néznek majd, de nem kell vele foglalkozni.

4. Mezítlábas futás

A Harvard Egyetemen tanító Dr. Daniel Lieberman jól ismert tanulmánya arra jutott, hogy a mezítlábas futók kevésbe vannak kitéve a sérülés veszélyének, mint a (futók többségét alkotó) sarkukat terhelők.

A mezítlábas futás kapcsolatba hoz a tereppel, és lábfejet természetes módon megfeszül és reagál. Ha a füvön való mezítlábas futást is beleteszed az edzéstervedbe, fejleszted a bokádat és a vádlidat, valamint az összteljesítményedet. Ennek a futástípusnak nyilvánvaló veszélye a talpad alatt húzódó tárgyakban rejlik. Azonban az elmúlt években tanúi lehettünk a mezítlábas futás forradalmának, a minimalista cipők megjelenésének (mint pl. a Vibram Five Fingers), amik szilárd talppal bírnak, ne nincs benne további párnázás. Ennek a futásnak másik hátulütője, hogy a mezítlábas futás fájó vádlihoz és lábszárhoz vezethet. Nézd meg a  mezítlábas futó lassított videót, amit mi is jónak véltünk.

Ma este a hőriadó után kimegyünk újra futni, de lehet, hogy mindezek ellenére marad a régi, jól bevált technika. Lényeg, hogy azt told, ami bejött eddig is, ha fejlődni szeretnél, próbálj ki más utakat is, de a végén lehet kiderül: az a jó, amit éppen most csinálsz. Mellesleg hőriadó: azért ezt a 06:20-as rajtot augusztus 19-re eléggé kitaláltuk!

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések