Ez a mi storynk

Az I. Mapei Badacsony Félmaraton és Trigo Maraton elődje, a Mapei Szigligeti Félmaraton a Magyar Marketing Szövetség által kitüntetett Gyémánt-díjas brand. A Mi történetünk pedig 2015-ig nyúlik vissza, amikor is létrehoztuk az egykori Szigligeti Félmaraton – ma már Badacsony Maraton – előzményének számító kis Austrotherm Tihanyi Félmaratont annak reményében, hogy otthonunknak számító falucskában futunk egyet, aztán jön, aki jön, se időmérés, se érem, se semmi. 2016-ra Tihany létszáma sokszorozta magát és bár kezdő és tapasztalatlan szervezőkként viszonylag sok hibát elkövettünk, 2017-re a TF a maga 3000 futójával a balatoni megyék között a legnagyobb félmaratoni és annál kisebb távú verseny lett – ami mindent összevetve minket lepett meg talán a legjobban… Mára ezt 1500 főben limitáltuk. Egyszer megkérdezték, hogyan látjuk ezt a versenyt? Mivel a csapatunk minden tagja teljesen más területről érkezik és ez elsősorban egy szerelem lett a számunkra, full amatőr futók számára, egy mondatban így fogalmaztuk meg: “Ez a második otthonunk és a legszebb pálya, amin életünkben futottunk.” És ez természetesen az adottságoknak szól és annak a helynek, amit a Balaton északi fele nyújthat. Ha pedig van története, jelene, múltja és jövője, híre, az kizárólag amiatt van, mert eljöttök hozzánk, elvisztek belőle egy darabot és élhet tovább. Mi pedig azon vagyunk, hogy egy olyan különleges élményben legyen részetek, ami most már több, mint 2,4 millió éve vár. Különlegesnek készült, mert különlegesnek akarjuk. #otttali #lavyaall