A legfontosabb infók

TRIGO Bringázzunk Egyet

Bringa túra mindenkinek, aki képes két keréken gurulni, szereti a Balatont, új helyeket megismerni és közös heppöningeken részt venni.

I. Érkezés a Legisly Örvényes Beachre

A túra szombat reggel, egy közös, nagy rajt keretén belül 10:00-kor indul. 🏁

Mindenkit, aki részt vesz a 10 órai nagy rajton, indulás előtt egy Cappuccino-val ajándékozunk meg. ☕☺️

Ha időtök úgy engedi, indulhattok 17-én délután vagy akár másnap, vasárnap reggel is. Teljesíthetitek szép lassan, kényelmesen egy gasztro túraként, ahol a négy-féle táv mindegyikén különböző vendéglátóegységek várnap Titeket, első sorban az ott elhelyezett QR-kódos plakátok beolvasása végett. Ha szeretnétek finomakat enni és inni a túra közben, ezekhez a gasztropontokhoz be is mehettek és akár végig kóstolhatjátok a balatoni éttermek és cukrászdák különlegességeit. Ha sietve, minél gyorsabb tempóban szeretnétek végezni a túrával, akkor elegendő csak becsekkolni a pontokon és gurulhattok is tovább. 😎

II. A kiválasztott táv teljesítése

Bringázz egyet a Balaton körül a négy-féle táv valamelyikén! 🚲

Olvasd be a kijelölt gasztropontokon a QR-kódokat, hiszen ezzel érvényesíted a sikeres versenyzésed. A keleti és a nyugati kör részvételi díjában megtaláljátok az ingyenes kompjegyet a visszaérkezéshez! 😁

III. Gasztropontok

Mindegy, milyen irányba tekersz, de a nulladik ponton, azaz a versenyközpontban induláskor és végül érkezéskor is checkolj be a QR-kóddal. Tihanyban összesen 3 imádott gasztropontot is megjelöltünk Nektek, de ezen a településen elegendő egy tetszőlegeset kiválasztanotok. Amennyiben belefér számodra, hogy szusszanj néha egyet, vagy amúgy is több naposra tervezed a túrát, akkor ne habozz kipróbálni a gasztropontokat, egyetek egy jót vagy igyatok valami hűsítőt, mielőtt továbbállnátok. 🍕

IV. Visszaérkezés a Legisly Örvényes Beachre

Koccintsunk és ünnepeljünk együtt a versenyközpontban az esti koncerteken! 🍾💃🕺

Ha teheted, tervezd úgy, hogy a szombat vagy vasárnap esti bulik egyikére visszaérj, hiszen a begurulást követő éremátadás mellett szombat este Steve Catch, vasárnap este pedig Krisz Rudi majd Szintai Dani vár Titeket, ennél jobb motivációd nem is lehetne! 😉

Árak

Keleti, nyugati és teljes Balaton kör

tartalmazza a komppal való visszaút díját
Ft 5995 A legkedvezőbb ár
  • 1 - 333 főig: 5 995 Ft
  • 334 - 666 főig: 6 995 Ft
  • 667 - 1000 főig: 7 995 Ft

Tihany oda-vissza

ezen a távon is jár a gyönyörű érem 🙂
Ft 2995 A legkedvezőbb ár
  • 1 - 333 főig: 2 995 Ft
  • 334 - 666 főig: 3 995 Ft
  • 667 - 1000 főig: 4 995 Ft

Távok

Teljes kör

Mind a két irányba elindulhatsz. A lényeg, hogy a legelső és a legutolsó QR-kód beolvasás is Legisly Örvényes Beachen legyen. Tihanyban a három gasztropont közül elegendő egy tetszőleges spoton becheckolnod.

Nyugati és Keleti kör

Mind a két irányba elindulhatsz. A lényeg, hogy a legelső és a legutolsó QR-kód beolvasás is Legisly Örvényes Beachen legyen. A nevezésed tartalmazza a kompjegy árát is. Tihanyban a három gasztropont közül elegendő egy, tetszőleges spoton becheckolnod.

Tihany kör

Itt egy gasztroponton szükséges becheckolnod: először Legisly Örvényes Beachen induláskor, majd egy tetszőleges helyszínen Tihanyban, visszaérkezve pedig újra Legisly Örvényes Beachen.

Csomag tartalma

A pólók felár ellenében kérhetőek nevezés mellé.

TRIGO Bringázzunk Egyet 2023 női mez

TRIGO Bringázzunk Egyet 2023 befutóérem

TRIGO Bringázzunk Egyet 2023 férfi mez

Afterparty 🎶 🎵

II. Trigo Bringázzunk egyet - hivatalos afterparty / STEVE CATCH /KRISZ RUDI & SZINTAI DANI

Az idei évben másodszor kerül megrendezésre a Bringázzunk Egyet eseményünk, amely egy két napon át tartó kerékpáros túraverseny, melynek különlegessége, hogy a frissítést a Balaton legkiválóbb gasztroállomásai biztosítják.
A versenyközpont a Legisly Örvényes Beach, ahol szombat és vasárnap este is koncertekkel és afterpartyval várjuk az esemény résztvevőit és a bulizni vágyókat egyaránt. 💃🍹
 
A belépés a koncertekre díjtalan.
A belépés jogát a szervezők fenntartják.
📍Legisly Örvényes Beach – 8242 Örvényes, Fürdő u. 41.

STEVE CATCH

SZOMBAT, 19:00

Krisz Rudi

VASÁRNAP, 21:00

Szintai Dani

VASÁRNAP, 22:00

Partnereink

Akiknek hálásak vagyunk.

Nevezés lemondása

2023. február 1., 12:00

Módosítás, átadás

2023. június 2., 12:00

Postázás igénylés

2023. május 29., 12:00

Abban az esetben tudjuk garantálni az általad igényelt méretű mez biztosítását, amennyiben az előnevezés, a nevezési díj befizetése, illetve a méret végső módosítása legkésőbb 2023. március 1-ig megtörténik!