… a cikket november 14-én éjjel kezdtük el írni, mielőtt kiderült, hogy az amerikai szervezők elszámolták a pályát és nem mindjárt beér Feri, hanem van még 80 km előtte… így van benne egy múlt és egy jelenidő…
Szőnyi Feri egy különös szerzete a hazai professzionális sportnak. Ugyanis nem profi sportoló, sőt, ezen a téren kifejezetten későn kezdte el egyáltalán a mozgást, mint életformát, hiszen 40 éves korát követően jött a késztetés, mikor feltűnt neki, hogy extrém módon bírja a hosszútávú terhelést. Az indíték a túlsúly volt, mint oly sokaknál. Ez azoknak jó hír lehet, akik későn állnak neki életmódot váltani, hogy igen, lehetséges akár világszínvonalú eredményeket elérni különösebb múlt nélkül is. Azoknak viszont nem, akik ultratriathlonozni akarnak, mert fiziológiailag csak nagyon kevesen képesek erre. Ez egy adottság: vagy van, vagy nincs.
Tavaly, mikor hazajött a Hell Race-ről (egy 480 kilométeres brutál verseny a Himalájában 4000 méter feletti átlaggal), akkor elmentünk Komáromba és meghallgatttuk az élménybeszámolóját, utána meghívtuk a Knauf Tihanyi Félmaratonra előadni és futni is és örömünkre idén is ott volt. Hallgattuk ezt a szerény, ámde büszke embert. Megtudtuk, hogy a Himalaya Hell Race-t összesen 3 versenyző vállalta, elhangzottak olyan arany story-k, hogy ha egy külföldi versenyszervező kitalál valami ultradurva pályát, egyből jön a telefon, hogy „gyere már Ferikém, próbáld már le!” – és még nagyon sok minden, a teljes hangfelvételt itt fent megtaláljtok a futniszep.hu archívumban. Hozzá kell tenni, hogy a mostani deca ironmant sem sokan, összesen 16 fő vállalta és abból is többen feladták. A legdurvább viszont, hogy 2013-ben együtt teljesítették a világ első 30(!) szoros ironman versenyét Olaszországban azzal a Rokob „Robokop” Józseffel, akit abban az évben a „Triathlon királyának” is elneveztek, miután megnyerte (356:33:17) 30 nap alatt a 30 ironmant, s ezen Feri másodikként ért célba (358:35:58)!
Tanulságos dolog hallgatni Ferit, mert olyan érzésed van, mint mikor egy szuperképességű ember elkezd beszélni. Nem érezteti a saját kompetenciáit, hisz te is tudod, ugyanakkor nem szégyenkezel, mert igazából erre a dologra, aminek Feri a világbajnoka, csak néhányan képesek az egész bolygón.
Csak, hogy értsétek, mit kellett most New Orleansban teljesíteni:
1 ironman megszakítás nélküli 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonból (42,195 km futásból) áll. A lényege azon van, hogy megszakítás nélkül, így a többszörös ironman versenyeknek is egy nagy kontinuitás a lényege, emiatt ezt a tíz etapot tíz nap alatt is kell teljesíteni. Feri az elmúlt 10 napban átlagosan 2 óra alvással teljesítette az alábbi távot:
-38,6 km úszás
-1802,5 km kerékpározás
-10 maraton, azaz 421,95 km futás.
Elképzelni is nehéz, hogy milyen energiaveszteséget jelent egy ilyen istentelen verseny… Sosem felejtjük el, mikor tavaly nyáron a svájci Swiss Ultra ugyancsak tízszeres ironman verseny vége felé éppen a fövenyesi moziban ültünk Kuckóval, és azt frissítgettük, hogy merre járhat Feri. Akkor egy kertmozi közepén álltam fel és mentem ki a vetítőgép mellé a géppel – aki ismeri a fövenyesi kertmozit, tudja, hogy ott egy mozdulat nincsen, hogy ne szegeződjön rád 4-500 szempár 😀 – amikor befutott és megnyerte (215:17:45), hogy frissen tehessük ki az anyagot, hisz épp a születésnapa volt! Most sincsen ez másképp, késő éjjel van… Lassan 2 óra és semmi hír, valami lehet a rendszerrel. Ilyenkor tényleg az a legszarabb, hogy semmi hír. Mikor Lubics Szilvi futott a Badwateren, vagy tavaly Maráz Zsuzsi a Spartathlonon, ugyanez volt: kimaradtak információk és az ember csak néz egy pontot, izgul, hogy minden rendben van-e, stb. Na mindegy… de, ha már van rá idő, leírom a mi kis büszkeségünket, hiszen képzeljétek el, épp ma vehettük át a Magyar Marketing Szövetségtől másodszorra azt az elismerést, amit a Knauf Tihanyi, Mapei Szigligeti és újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratonjaink brandjeire kaptunk, és most őszintén szólva akkora a lelkesedés, hogy fel sem tudjuk fogni, így lényegében szívesen fent vagyunk éjjelek éjjelén…
Nos, a verseny a korábbiakhoz hasonlóan haladt, elsőként jött az úszás, ami nem Feri gyors száma – erről sokat mesélt Komáromban, mikor egy éjjel alatt tanult meg normálisan úszni…:D – és az első középmezőnyben haladt, majd következett a biciklizés: több, mint 1800 km egy körpályán. Gondolj csak bele… Igazából a bringa és a futás az Ő terepe. Nem is csoda, hiszen a nevéhez fűződik egy korábbi kerékpáros rekord is: 2000-ben megdöntötte a 24 órás, és az 1000 km-es kerékpározás rekordját is: 24 óra alatt 721 km-t tekert, illetve 34 óra alatt teljesítette az 1000 km-t. Így az úszás után a bringában és futásban már rövid időt követően az élre került, és onnantól marad is valószínűleg ott a verseny végéig (sőt, az utolsó fél órában folyamatosan javultak a köridei – november 15. 20:15)! A biciklinek és a futásnak sajnos az idő nem kedvezett, 7-9 fokok voltak és napokig hulló hideg eső. Mivel nem készültek eső- és szélálló ruházattal, a helyszínen kellet megoldani, de a hazai lelemény segített, szóval kukászsákba bugyolálva tekert le vagy 1000 kilométert…
November 15 este: Nos, reggelre ugye kiderült, hogy egész éjjel nem működött a rendszer, tegnap este 6 óta azt jelezte, hogy meg sem mozdult, aztán kevesebbet mutatottt vagy 30 mérfölddel, erre ma kiderült, hogy az amerikai szervezők 1.3 mérföldnek gondoltak egy kört, holott csak 1.047… Emiatt egész éjjel számolták az eredményeket, aztán reggel tették ki, hogy még hátravan 50 mérföld… Azért ez elég komoly hiba, pláne egy zártpályás versenyen, de a lényeg, hogy Feri változatlanul az élen haladt egész éjjel! És a legfontosabb, hogy ebben a PILLANATBAN SZŐNYI FERENC, A RACEMACHINE, AZ 54 ÉVES MAGYAR ULTRATRIATHLON VILÁGKLASSZIS MEGNYERTE 222 óra 50 perc 47 másodperccel azt a versenyt, amiről átlag ember még csak álmodni sem mer – és tegyük hozzá nem is akar, nem is tud! 25 mérfölddel verte meg a második helyen hamarosan befutó, nála vagy 25 évvel fiatalabb svéd Kristian Kristiansent! Tanári húzással Magyarország ultratriathlon nagyhatalom, gratuláluk Feri!!!!!!:)))))))
Várunk Titeket szeretettel!
V. jubileumi Knauf Tihanyi Félmaraton – the original since 2015
21K – 11K – 7K – 3K – trió – duó
hamarosan nyíló Saucony & Polar webshop
Előnevezés szakaszosan és létszámlimittel: 2300 fő, most vasárnap, november 18-án este 6 órától a futniszep.hu-n
információk végett kövessétek az alábbi eseményt!
Két éve, mikor megismertük Ferit, elkezdtük használni a #szonyiferiforpresident hashteget. Használd Te is, a legnagyobb ember!
Az alábbi linken meg tudjátok nézni a részederménykeet: http://decamanusa.com/?fbclid=IwAR3lrMyJRK5nrZPLuPzDZB1c4aDEFD5yCeF6GMFO_e6ca5PyqWjMtUJmprY