Ezzel készülünk a 2018-as Knauf Tihanyi Félmaratonra!

A kis Tihanyi Félmaratonunk mára nagy lett. Olyannyira, hogy a maga 3000 versenyzőjével a Balatont értintő öt megyében is a legnagyobb versennyé nőtt 20 hónap leforgása alatt. Ez persze fantasztikus, de mégis csalódottan pakoltunk össze… Biztos ismeritek az érzést, hogy készültök, beletesztek apait-anyait és a végén elmarad a katarzis, az élmény, mert valamin elmegy az öröm. Mikor belekezdtünk a Tf-be, nem ennek szántuk, ahol most tart, de mikor realizáltuk, hogy felnőtt, már nélkülünk is működik, akkor jött a felismerés: túlnőtt rajtunk. És mindez gyorsabban történt meg, mint ahogy tartani tudtuk volna vele az iramot… Rengeteg újragondoláson és tervezésen vagyunk mára túl, talán ennek is köszönhető Szigliget sikere: alapjaiban építettük újra a verseny belső szerkezetét. És éppen emiatt 2018-tól csökkentjük Tihanyban a létszámlimitet: nagyon sajnáljuk, de összesen 2000 fő tud a következő évben rajthoz állni egy teljesen új pályán és egy áttervezett versenyközpontban.

Szigligetre nagy előkészületekkel érkeztünk és úgy véljük, hogy mára a csapatunk megérett hozzá. Tudjuk mik azok a pontok, amikkel Tihanyban elcsúsztunk és úgy tűnik, hogy Szigligeten sikerült is valamennyit kijavítani. Szóval óriás lelkesedéssel és rengeteg változtatással bemutatjuk Nektek a 2018-as Knauf Tihanyi Félmaraton Fesztivált, amit az összes eddigi versenyünk (öt volt ugye..:) közül a legnagyobb előmunkálatok előznek meg, hiszen az elmúlt évi átlagok alapján 1000-nél is több vendég éjszakára számíthatunk a környéken, s ez azt is jelenti, hogy erre a hétvégére újra futókkal lesz tele a félsziget.

Szóval ami nem ment, az nagy vonalakban a frissítés töltése, a végső befutócsomag és érem átadása. Viszont ami úgy gondoljuk, hogy jól ment, az az első futós fesztivál, a Magyarországon elsőként bevezetett rajtcsomag házhozszállítás, az “Azt meséld el…” motivációs előadás-sorozat, a mára talán ikonikussá vált mez, az egyértelműen ikonikus érem, az angol nyelvű felület, az új helyszín, a parkolók, a futniszep karkötők, a reggeltől-estig tartó ingyenes programok, a foodtruck-ok, a futás utáni hempergés a réten, a roséfröccs, Lakatos Márkék grill kajái, a 64 darab mobil wc, az 1,8 kilométerenkénti frissítés – márha ugye működödtt:D -, az összesen 90(!) díjazott, a kiamagaslóan értékes befutócsomag – legalábbis annak, akinek jutott -, a rengeteg minőségi kiállító, a naplemente nézés, a 100 fős polgárőri biztosítás, az i3, a verseny első szakaszának teljes útzárja, a jótékonysági gyűjtés, a faültetés, a szelektíven összeszedett hulladékok (tisztelet annak, aki ebben segített…) és a gyönyörű idő. Ezek közül az utolsó rajtunk kívül álló. De hogyha ezt a Jóisten újra megadja nekünk, akkor mindezeket kiegészítve a gikszerek javításával mi leszünk most tényleg a legboldogabbak. És, ha Szigligeten összejött flottra, itt is megcsináljuk! Na, akkor térjünk is a lényegre! 🙂

A Belső-tó partja (fotó: Bieber Ágnes)

Mi fog változni a beérkező vélemények alapján?

  • vadonatúj pálya: rögtön az elején egy olyan dolog, ami talán a legnagyobb elismerésnek fog örvendeni: megfordítjuk a teljes pálya menetirányát (aki idén ott volt, az tudja, hogy ez mit jelent, aki meg nem, az meg már ne is tudja meg…:)
  • előre – tehát újra -, ELŐRE összekészített befutócsomagok a célkapuban! (2017-ben a befutócsomagok és az érmek kiosztásánál hülye gondolat volt, hogy a végén bementek egy folyosón és mindneki kapja-marja a szatyrába a cókmokot, hogy aztán néhányatoknak ne jusson…)
  • Szigligetnél is magasabb létszámmal, 80(!) fővel és 100.000 pohárral felépített frissítő-gépezet! (ez az, ami idén Tihanyban el lett csXszve… Valljuk meg, rosszul ítéltük meg a várható forgalmat, nem volt lehetősége a sofőröknek utántölteni az 1,8 kilométerenkénti pontokat. Sok is volt, meg felesleges is volt, mára már nem így szeretnénk)
  • befutás pillanatában átadott érmek

És mik 2018 fejlesztései?

  • rajt hamarabb: 12:00-kor
  • rajtszám alapján visszakereshető fotók
  • rajtzónás indítás a versenyen és rajtzónás nevezés a honlapon
  • a teljes rajtzóna behangosítása
  • elektronikus nyilatkozattétel (18 év alattiak számára szülői felelősségvállalói, kutyás futás, stb.)
  • futók first! biciklis kíséret az állandó szabálytalanságok miatt – tisztelet a kivételnek – megszűnik
  • átalakított versenyközpont: különvesszük a rajt és a célkaput, mert úgy jobb lesz nekünk. És Nektek is!:D
  • párakapuk a félsziget több pontján!
  • gyorsított eredményhirdetés, hogy mindeki meg tudja várni és meg tudjuk ünnepelni a helyezetteket
  • és talán a legfontosabb: 1000 fővel csökkentjük a résztvevői létszámot, így összesen 2000 fő állhat rajthoz
  • és és és: lesz egy igazán, de tényleg igazán nagy meglepetés és ajándék! De erről infók hamarosan!:)))

Mi az, ami marad?

  • “Tf-et karácsonyra” karácsonyi kártya: közelednek az ünnepek, így első helyen írjuk, hogy marad a névreszólóan, díszborítékban rendelhető gyönyörű kis Knauf Tihanyi Félmaraton karácsonyi kártya, ami direktben mehet a fa alá:)
  • Knauf. Barátainkra, a Knaufra mindig is hálával és szeretettel fogunk gondolni, hiszen Ők voltak az első cég, akik bíztak bennünk. Olyannyira, hogy 5, azaz öt évre a névadó támogatóinkká léptek elő és ezért végtelen hálával tartozunk!
  • aki járt már nálunk, az tudja, hogy különösen figyelünk a frissítés sokszínűségére. Most az lesz az érdekesség, hogy ki is jutnak a pultokra a dolgok, szóval lehet csemegézni bőven
  • technikai mez: semmiből nem engedünk, de a minőségből és az egyediségből viszont soha. Most sem fogunk és olyan cuccokat visztek ezúttal is haza, ami hosszú éveken keresztül a barátotok lesz!:) Sőt, reméljük örökre:)
  • fesztivál maradunk, yeaaahh! Tavaly közel 10.000-en jártak aznap a Tf-en, azon leszünk, hogy idén is jól érezzétek magatokat!
  • chill, eszem-iszom és futás utáni hempergés a réten
  • maradunk a gyönyörű Balatonfelvidéki Nemzeti Parkban, a Belső-tó partján
  • #legyentánc: több fellépővel készülünk és még több tánccal!
  • mobil wc-kánaán
  • kutyabarát verseny, kutyafrissítéssel:)
  • váltópontok (trió) és résztávok (7K) egyértelműsítése: külön elkerített zónák
  • egész napos és egész estés programok a Knauf Tf Színpadon, melyet ugyanúgy a Belső-tó partján állítunk fel:)
  • “Azt meséld el…”: folytatódik a Tihanyban kezdetét vett előadás-sorozat, melyben kiemelkedő hazai futókat és sportolókat hallgathattok személyes hangnemben. Célunk az volt, mikor létrehoztuk az egészet, hogy a konferenciák személytelenségét futócipőre cserélve kötöttségektől mentesen meséljenek sportolóink motivációról, kezdetekről, célokról. Büszkék vagyunk eddigi vendégeinkre: dr. Lubics Szilvi, Maráz Zsuzsi, Makai Viki, Túróczi Réka, Vágó Bogi, Elek Dóri, Kádár Kitti, Csécsei Zoli, Halama Levente, Makai Laci, Rudolf Tomi, Simonyi Balázs, Lajkó Csaba és Lajkó Móni.
  • teljes angol nyelvű felület
  • mozgasvilag.hu Evolúciós-díj: aki 2017-ről 2018-ra a legnagyobbat fejlődött a 2 verseny alatt
  • összesen 4 korcsoport, 87(!) + 3 díjazottja
  • csiszolt kristályserlegek: itthon talán elsőként vezettük be a gagyi fém utánzat serlegek helyett a csiszolt üveg serlegeket, a lakásod, irodád, munkahelyed díszét. Tudjuk, volt korábban nálunk is, de többet nem lesz…
  • minden frissítőponton speaker és zene
  • sokszínű és minőségi kiállítók
  • foodtruckok
  • futniszep shop: relikviák és ajándékok:)
  • iramfutók jól látható zászlókkal/lufikkal összesen 4 intervallumban: :1:45, 2:00, 2:15 és 2:30
  • km elző táblák
  • lányoknak marad a nyárias Tf trikó
  • pro mezek: különleges, teljesen új dizájn, anyagában szublimált eljárás
  • marad a szakaszos előnevezés nov. 19. 12:00-tól (érdemes vele mozogni)
  • 7 DJ, 6 speaker
  • vadonatúj érem a befutoerem.hu projektünktől
  • mobil wc-k a frissítéseken
  • marad a legnagyobb versenyeken megismert live időmérés, chip-controll és sms a befutást követően
  • ingyenes gyerekmegőrző Európa egyetlen guruló óvodájában
  • ruhatár
  • családbarát verseny: a család minden tagja számára élvezetes programok
  • “zöld verseny”: faültetés és szelektív hulladékgyűjtés még több konténerrel
  • nagyon pro befutócsomag
  • előzetes rajtcsomagátvétel
  • rajtcsomag házhozszállítás! Itthon Tihanyban vezettük be elsőként és eddig a két versenyen több, mint 1800(!) csomagot juttattunk el hozzátok anélkül, hogy egy csepp üzemanyagot, egy perc szabadidőt is fecséreltetek volna erre
  • szimpla-csomag: mínusz mez
  • oszkar.com közösségi leutazás panel
  • készüljünk az ellenkezőjére, hátha úgy bejön: szakadó eső
  • Balaton
  • Tihany
  • szerelem ❤
Tihanyi csendélet (fotó: Bieber Ágnes)

Előnevezés infók

  • ez eventet itt találjátok, igazoljátok vissza és folyton mennek az infók
  • honlap megnyitása és részletes leírások: október 15. 12:00 a futniszep.hu-n
  • előnevezés indítása: november 19-én déli 12:00-tól szakaszosan indul. Tavaly az első limit 1500 fője 55 óra alatt betelt, emiatt érdemes időben leülni a géphez
  • 0-666: 8000.- ╱ szimpla csomaggal 7000.- (mínusz mez)
  • 667-1333: 9000.- ╱ szimpla csomaggal 8000.- (mínusz mez)
  • 1334-2000 : 10000.- ╱ szimpla csomaggal 9000.- (mínusz mez)

Szóval mindent összevetve ez most a helyzet. A fotókat egyik kedves futónktól, Ágitól vettük kölcsön. Egyszer a versenyről beszélgettünk vele, mikor megkérdezte, hogy tudjuk-e miért van ott nálunk a kezdetek óta? “Nem pontosan” – válaszoltuk. “Mert különleges ez a verseny”. Talán az eddigi legnagyobb dícséretünk volt ez, hogy valaki rálátott a háttérben zajló folyamatokra. Mert a Tihanyi és a Szigligeti Félmaraton más. Mert itt élünk. Mert nagyon fontos nekünk. Mert különlegesnek akarjuk.

2018 a csapat számára nagy év lesz, hiszen jön egy nagyon különleges és egyedi új kezdeményezésünk, az #ujprojekt, amiről január 1-jén olvashattok részleteket! És ez tényleg nagyon, de nagyon ott lesz! 🙂

Várunk Titeket 2018. május 26-án! 🙂

#otttali

bejegyzés megosztása

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email
Share on print
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések