Nekem a mindig vidám, kiegyensúlyozott és pozitív Dóri vagy, de mit tudhatunk még Rólad?
Nagyon jól esik, hogy ezt mondod, mert komoly munka van amögött, hogy az életemet egy pozitívabb irányba változtassam. Önmagával nagyon elégedetlen, maximalista lányként kerültem be hat éve az orvosi egyetemre és egy idő után rájöttem arra: ez így nem mehet tovább. Felismertem azt, hogy minden embernek mindenkor jogában áll boldognak lenni és elhatároztam, hogy azon leszek, hogy minél inkább azzá váljak. Újult erőkkel próbáltam az élet különböző területein minél inkább motiváltabbá válni és emellett az iskolát is minél jobb hozzáállással végezni. Idén a Tihanyi Félmaraton azért is volt izgalmas számomra, mert egy héttel az államvizsgám előtt volt, így a félmaraton előtti reggelen is még tanultam odafelé menet. Szerencsére mind a félmaraton, mind az államvizsga úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, így most júliusban teljesült az a nagy álmom is, hogy végre doktor néni lettem. Jelenleg ennek az új útnak az elején vagyok és alig várom, hogy jobban benne legyek a sűrűjében. Az állandó fejlődni vágyás mellett igyekszem kikapcsolódni is, már amennyire ezt két fantasztikus energiavámpír fiútestvér engedi. Nagyon szeretek a sportolás mellett kirándulni, a barátokkal lenni és ha bármi társasjátékozás van, én vagyok az embered.
Hogyan kerültél bele a futás forgatagába, és amióta űzöd ezt a sportot, és milyen pozitív hatásai vannak életedre nézve?
Először egy magánéleti válság miatt éreztem azt, hogy kidurran a fejem és muszáj valamit csinálnom és szinte magamat is megleptem az ötlettel, hogy mi lenne, ha kimennék a közeli sportpályára futni. Őrültség- ráztam meg a fejemet, de jobb ötlet híján cipőt ragadtam. Kimentem és futottam 3 kilométert- ami alatt (főleg az akkori, gyakorlatilag nagyik számára nevetséges tempómban) teljesen kitisztult a fejem. Elkezdtem függővé válni, kezdtetben emiatt a stresszlevezető hatása miatt. Aztán rájöttem, hogy nem csak ezt adja a sport, hanem a felfedezés, a szabadság varázsát, hogy saját magamat tudom leküzdeni, megnyugtatni, boldogabbá tenni, láthatom azt, mire képes az ember ereje és kitartása.
Energiazselé helyett sokszor inkább fakanalat ragadsz – és az Instádon is szívesen kényezteted követőid remekeid képeivel – ezekből a fotókból következtetek arra, hogy ez Neked több, mint hobbi. Jól gondolom?
Mókásan hangozhat, mit jelent számomra a főzés. Minden onnan ered, hogy hihetetlen szenvedéllyel szeretek bármit kreatívkodni. Legyen szó különböző csináldmagad dekor ötletekről, rajzolásról, díszítésről, amióta csak vissza tudok emlékezni, imádtam mindezt. Aztán jött a suli és az egyetlen dolog, ami elfogadható szöveg volt számomra, hogy ne tanuljak, az az volt, hogy főzök- hiszen enni csak kell. Egyre inkább igyekeztem alternatív hozzávalókkal is kísérletezni, ráadásul sok olyan dolgot szeretek, amit a családom nem annyira, így a főzés lett az indok, hogy miért alkothassak mégis az iskolai kötelességeim helyett.
Nagykövetként egy éven át a futniszép.hu zászlaja alatt képviselheted a futás fontosságát. Mi az a legfontosabb dolog, melyet közvetíteni szeretnél a futótársaidnak?
A szabadságot és az elménk erejét. Azt szeretném, ha az emberek azt éreznék, milyen hihetetlen lehetőséget ad számukra a két lábuk, a cipő és a futás. Hogy ne kötelességként, ne nyűgként tekintsenek minderre, hanem fedezzék fel a lakókörnyezetüket, menjenek, amerre a szemük ellát, lássák, ahogyan megcsillan a napsugár a fák lombjai közt, érezzék, hogy bármerre mehetnek, mert egy olyan szabadság van a birtokukban, amiért hálásak lehetünk.
Kövessétek Dórit az Instagram oldalán még több motivációért, vagy éppen nyálcsurgatós receptjeiért.