Egyik legszínesebb karakterünk, Lippi a soron következő futónagykövet, akit bemutatunk Nektek. „Hosszú Katinka módszerével” szinte minden hétvégén ringbe lép, és lenyom egy versenyt, de a soron következő állomása, az újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton nagyon különleges lesz számára. És most nem azért, mert a Balaton egyik legnagyobb katamaránjával indul el a mezőny hajnalban, hanem sokkal inkább azért, mert hivatalosan itt futja meg élete első félmaratoni távját, szóval nagyon szurkolunk Neki. Lippi egyébként a futócipőjén kívül rendkívül jó viszonyt ápol fakanalával, hangszereivel, néha a rádiós mikrofonnal, ja és egyébként a jogi világban is eléggé otthon van, sőt, ha még nem mondtam volna, 4 diplomája van, és nem kizárt, hogy lesz akár több is. Kihagytam valamit? Nem csoda. Egy cikkbe mindez bele sem fér, szóval kezdjük inkább az elején…
Korábban kézilabdáztál, aztán jött egy hosszabb szünet. Mikor mondtad azt, hogy „Elég, változtatnom kell!”?
A kézilabda nagyon fontos volt az életemben, de egy csúnya sérülés sorozat után abba kellett hagynom. Addig sem voltam soha vékony alkat, de ezután szinte semmit nem mozogtam, és pillanatok alatt nagyon komoly súlyfölösleg rakódott rám, amit aztán évekig hordoztam, és mindenféle mondvacsinált indokok miatt igazán soha nem kezdtem bele, hogy ledolgozzam. Másfél éve megkaptam az első komoly intést, cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam, ami után végig kellett gondolnom: vagy vállalom a betegség minden kockázatát, vagy végre összekapom magam, és nekiállok. Nagy erő kellett hozzá, de tény, hogy a félelem volt az egyik legnagyobb motiváló erő.
Informatikusként dolgozol. A sportos életvitelednek köszönhetően a munkádban is érzékeled az életmód váltás jótékony hatásait?
Természetesen az, hogy alapjaiban megváltoztattam az életem, kihat minden területre, így a munkámra is. Bár ott talán soha nem volt komoly problémám, a szakmai tudásomban és a tapasztalatomban soha nem kételkedtem, az energiaszintem egészen más, mint korábban. Ráadásul sikerült több kollégát is motiválni, hogy kezdjenek bele mindenféle mozgásformákba, és egyre többen futnak is a cégnél 🙂
Miért volt számodra fontos, hogy a futniszép.hu nagykövete lehess?
Őszintén bevallva, először is az önzés hajtott: szükségem volt egy külső megerősítésre, hogy jó úton haladok-e, van-e értelme annak, amit csinálok, és tényleg tudok másokat motiválni. Számomra is meglepő volt az a támogatás, amit barátoktól, ismerősöktől és teljesen ismeretlen emberektől is kaptam a kampány során – közhelyesen hangzik, de tényleg megsokszorozódott tőle az erőm és az elhivatottságom. Szeretném megmutatni az embereknek, hogy bármilyen korban, bármilyen állapotban el lehet kezdeni az életmód megváltoztatását, és ha egyszer sikerül beindítani azt a bizonyos motort, minden sokkal egyszerűbb lesz. Ezen kívül célom az is, hogy minderről őszintén beszéljünk. Rengeteg ember írásait, fotóit végignéztem, de csak nagyon kevés helyen találkoztam azzal leírva/megjelenítve, hogy egy ilyen életmódváltás mekkora munkával, milyen lemondásokkal, fájdalommal és küzdelemmel jár. Elegem lett a csilli-villi, naponta 10-20-30 kilométereket lefutó emberekből, akik sajnálkoztak, hogy ma csak „ennyi kilit” sikerült lefutni – egy teljesen kezdőt ezek inkább csak eltaszítanak ettől a nagyszerű sporttól. Kellenek az olyan példák is, mint amilyen én vagyok – lassan, de biztosan haladva, elsősorban a célra tekintve csinálni. Bárhogy is, de csinálni. Azt hiszem, ebben nagyszerű segítség az, hogy futniszép nagykövet lehetek, és ezáltal több emberhez eljut az üzenetem: „kezdjetek bele, hiszen ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet!”
Nemcsak a futás, hanem a főzés megszállottja is vagy. Mi ennek a sztorija?
A gasztronómia iránt még a debreceni egyetemi éveim alatt kezdtem el érdeklődni. A közeli kifőzdéket, éttermeket végigettem, és szerettem volna hazai ízekkel is találkozni, de ekkor már csak ritkán látogattam meg a szülői házat. Az első főzéseimet még telefonos segítséggel csináltam, a vonal túlsó végén a nagymamám volt, aki instruált, és a mai napig a legfontosabb mentorom, hiszen az ízek, amiken felnőttem, Tőle származnak elsősorban. Az első pörköltömnek úgy örültem, mint addig még semminek, és idővel egyre bátrabb lettem. Végigfőztem komplett receptkönyveket, aztán jött az improvizáció, a saját ételek megalkotása. Abszolút amatőr voltam/vagyok, soha nem tanultam, de ma már olyan ismeretanyag érhető el bárkinek az interneten, ami azért pár éve még elképzelhetetlen volt. Rendszeresen néztem ismert és kevésbé ismert séfek műsorait, internetes csatornáit, kerestem tálalási technikákat, ötleteket mindenfelé. 3 éve egy ismerős unszolására jelentkeztem a Konyhafőnök második évadába, 12000 jelentkező közül bekerültem abba a 32-be, aki a televízióban is megmutathatta tudását. Több körös volt a válogatás, majd jött a forgatás, ami örök életre emlék marad. Először főztem „időre”, és bár kevés időt tölthettem ott a konyhában, kaptam pár olyan biztató szót az akkori zsűri tagjaitól, ami megerősített abban, hogy ezzel érdemes foglalkoznom, csak tényleg vissza kell mennem az alapokhoz, és mindent megtanulni, amit csak lehet erről a csodás foglalkozásról. Azóta is főzök, a technikám sokat fejlődött, továbbra is tanulok minden nap – és mindezt szeretném is használni a jövőben. Belátható időn belül szeretnék a gasztronómia világába átigazolni a számítógépek mellől, és ezért igyekszem a lehető legtöbbet megtenni addig is.
Speciális helyzet a Tiéd, hiszen legtöbbször olyat főzöl, amelyet nem ehetsz meg. Hogyan bírod megállni, mi az akaraterőd titka?
Ezzel nem volt gondom soha sem – ha valamit elhatározok, azt általában tudom tartani. Pl. a diétámban sincs pardon, csalónap nem létezik, és csak nagyon ritkán üt el az a bizonyos „hanyatt ló”. Tisztában vagyok vele, hogy az egészségemmel játszom, ha nem tartom be a játékszabályokat, ezért tudok szélsőségesen is viselkedni ilyen kérdésekben. Persze megkóstolom ezeket az ételeket is, de pl. idejét sem tudom, mikor ettem egy jó tésztaételt, vagy egy nagy tál rakott burgonyát. Az sem titok, hogy nagyon hiányoznak bizonyos kaják, de a fejemben ott a kép, mit szeretnék elérni, és most már eszemben sincs feladni.
