Hálás a futniszép.hu: köszönjük az eddigi 3.000.000 Ft-ot!

A futniszép.hu versenyeinek szervezőjeként 3 év után már tudom, hogy úgy jó csinálni valamit, ha az szívből jön. Igyekszünk minden futóversenyünket úgy megrendezni, hogy azt örömmel tegyük, mert tapasztalataink alapján is úgy csak valami jó sülhet ki az egészből. Talán pont ez miatt formáljuk picit mindig magunkra ezeket a versenyeket, és próbáljuk előtérbe hozni azokat az értékeket, melyek számunkra is fontosak. Ezért igyekszünk például minden eseményünkön olyan szervezeteken, kórházakon, embereken segíteni, akik igazán megérdemlik a segítséget és nagy szükségük is van rá. Már négy éve, hogy a mi kis versenysorozatunk kezdetét vette, és azóta a tizenharmadik versenyünket, a 6. Knauf Tihanyi Félmaraton előnevezését nyitottuk meg hétvégén. Már a kezdetek óta szervezünk gyűjtéseket valamilyen formában és egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk rá, sőt, mostanra pont annyira fontos házirendi pontnak tartjuk ezeket a támogatásokat, mint bármelyik elengedhetetlen alappillérét a versenyeknek.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a mi törekvéseink a Ti segítségetek és összefogásotok nélkül mind-mind hiábavalók lettek volna, így hálánk jeléül szerettük volna összeszedni Nektek, hogy mennyire fantasztikus dolgokat értetek el együtt!

Kezdetekben a jótékony palacsintaBISZTRÓval indítottunk, melyben becsületkassza alapon tudtatok palacsintát vásárolni tőlünk, ahol a befolyt kb. 150.000 forintos összeget kerekesszékes sportolóknak adtuk át. Szigligeten szörpözéssel folytattuk, és a helyi tehetségnek, a pétanque bajnokának, Giovana Monteironak gyűjtöttünk a Kínában rendezendő világbajnoksághoz. Ekkor a kiutazásához szükséges repülőjegyet vásároltuk meg a befolyó összeget kiegészítve.

Eközben minden 1000. futó után ültettünk egy-egy platánfát, mind Tihanyban mind Szigligeten, melyek azóta is a tihanyi Belső-tó partján és a Szigligeti Strandon nyújtanak árnyékot a hűsölni vágyóknak.

Tihanyban sportruházat gyűjtést rendeztünk az Eszterházy György gyermekotthon részére, hogy a rászoruló gyermekek is gondtalanul élvezhessék a testmozgás örömeit.

2018-ban, a III. Mapei Szigligeti Félmaratonon vezettük be először Magyarországon, hogy a nevezésbe integráltuk az adományozás lehetőségét, és ezzel minden addiginál többet, összesen 287.800 Ft-ot (csupán 200.-, 400.- forintokból!) gyűjtöttünk közösen össze az SOS. Gyermekfalvak számára, melyet a Mapei Kft. megduplázott, így mindösszesen 575.600 Ft-tal járulhattunk hozzá az alapítvány munkájához.

2019-ben az V. Knauf Tihanyi Félmaratonon is folytattuk a hagyományokat, és a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó szervezetet, az MVGYOSZ csapatát támogattuk újabb, akkori rekord összeggel: 318.400 Ft-tal.

Ezt követően a második alkalommal megrendezett újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratonon, a versenyen, mely az első volt az országban, amely egy hajókázással veszi kezdetét, árverésre bocsájtottuk a leges-legutolsó nevezést, a 667.-et, amelyet liciten vásárolt meg 50.000 Ft-ért jó barátunk, a verseny névadó támogató vállalatának vezetője, Juhász Attila. Ezt megdupláztuk, és így 100.000 Ft-ot a Tábitha Ház számára ajánlottunk fel.

A nyári szezon egyik legnagyobb globális katasztrófája, az Amazonasban tomboló erdőtüzek megfékezéséért dolgozó Amazonas Watch számára is indítottunk egy Facebook gyűjtést, mellyel újabb 139.978 Forint gyűlt össze Nektek köszönhetően.

Ezt követően újra eljött az ősz, és idén szeptemberben megrendeztük a IV. Mapei Szigligeti Félmaratont. A már megszokott módon, nevezésbe integrált jótékonykodással újabb rekord összeg gyűlt össze, melyet a Démétér Háznak ajánlottunk fel: a futók összefogásának köszönhetően 325.800 Ft-tal, végül ezt az összeget a Mapei Kft. által megduplázva pedig 651.600 Ft-tal támogathattuk a rákos beteg kisgyermekekkel foglalkozó alapítványt.

A verseny során ezzel nem ért véget az adakozás: megtartottuk az első babyrunt is, mellyel már a legkisebbek is megkapták az eredeti szigligeti befutóérmet. Helyszíni nevezéssel, és ajánlott 1000 forintos nevezési díjjal további 196.000 Ft gyűlt össze, amivel majd a Szigliget 900 programba szállunk be: és sok-sok fát ültetünk belőle a 2021-ben 900 éves településnek!

A hatodik Knauf Tihanyi Félmaratonra október 27-én nyitottuk meg az előnevezést, mely előtt licitre bocsájtottuk a legelső, 0001-es számú legbecsesebb rajtszámot, amely kereken 100.000 Ft-ért kelt el Székely Balázs számára, akinek ezúttal is hálásan köszönjük önzetlen hozzáállását. A felajánlás teljes egészét Levente kapja meg, az összeg teljes egészét az SMA II-es betegségben, gerincvelő izomsorvadásban szenvedő kisfiúnak ajánlottunk fel.

A közelgő II. Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton nevezésének megnyitása november 24-én, vasárnap, pontban naplementekor, azaz 16:00 órakor nyílik meg. Erre az eseményre is készülünk jótékonykodással, így ha szeretnél segíteni, mindenképpen kövesd a Facebook oldalunkat és eseményünket, valamit Instagramunkat, hogy ne maradj le a részletekről.

Nos, itt tart eddig a futniszép.hu adománygyűjtő és jótékonykodó projektje. Számokban mérve ez nem kevesebb, mint kb. 3.000.000 Ft-ot jelent, amelyért újra köszönetet mondunk minden olyan fantasztikus futónknak és partnerünknek, akik akár 100 Ft-tal is, de hozzájárultak valamely kampányunkhoz. 

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések