A Tf-nek és az Szf-nek alapvetően két zenei arca van. Az egyiket Frank Roland képviseli, a másikat pedig Kecskés István. Rolinak most úgy alakult, hogy marad kint egy fellépés miatt Londonban, így a következő versenyen a hangulatot teljes egészében István szolgáltatja.
Az öreg Kecsóval régre tekint vissza nagyon sokunk barátsága, már gólya korunkban is ő zenélt az összes bulin. Kecskés István nevű barátunk azóta olyan komoly helyekre is eljutott, ahova tényleg csak a legtöbbet foglalkoztatott fővárosi lemezlovasok, sőt, egy ideje szögre akasztotta a talárt és egy héten van, hogy 10-et játszik. Kezdettől fogva a zene szerelmese, élvezi és imádja amit csinál és azok közé tartozik, akik más területen elhelyekedve is sikeresek és foglalkoztatottak tudtak maradni. Tihanyban az első menetet ő vitte végig, akkor egy kis pult és egy hordozható kis keverő mögött, versenyző is alig volt 300 – bár azt hittük 50-en lesznek. Szigligeten már egy 2000-es lejátszóval nyomja a Red Bull sátrakban. Egy dolog biztos: higgyétek el, a zenével nem lesz baj… /az Szf team nevében Keczán Pál készített interjút Kecskés Istvánnal/
Keczán Pál: Te ott voltál az első tihanyin is, bár szerintem még te sem játszottál azelőtt sporteseményen. Hogy érezted magad?
Kecsó: Sziasztok! Először is üdvözlök minden Kedves Olvasót 🙂 Igen, ott voltam a tihanyi rendezvényen és sportrendezvények közül valóban ez volt az első, ahol fellépőként szerepeltem. A tapasztalataim a versennyel kapcsolatban nagyon pozitívak voltak. Engem önmagában a balatoni környezet nagyon vonz, illetve rendkívül sok régi ismerősömmel is találkoztam a rendezvényen, legyen szó akár a versenyzőkről, akár a szervezőkről, úgyhogy a korán kelés ellenére vidám hangulatban töltöttem a napot Tihanyban.
Keczán Pál: Végzettséged szerint jogász vagy, mit keresel az éjszakában? Dolgoztál ügyvédi irodában is, de neked mindig a zene volt a szerelem. Maradsz ezen a pályán?
Kecsó: A mai világban mindenképpen hasznos, ha valakinek több végzettsége, vagy képzettsége van, ugyanis így egyszerre több dologgal foglalkozhat párhuzamosan, vagy akár felváltva és nem ég ki pár év után szakmai téren. A zene az nekem mindig is szerelem volt és az is marad, de látni kell, hogy akár mint például a sportolóknál, úgy itt is véges az ember karrierje, mert van egy olyan életkor, ami után már egy fellépő nem lesz eladható a közönség számára, vagy akár olyan más élethelyzetbe kerül, ami miatt nem tud tovább éjszakázni, a zenével komolyabb szinten foglalkozni. Remélem ez az időszak nekem minél később jön el, ugyanis egyszerűen imádok zenélni és el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. A jogász szakmára kitérve, itt az elmúlt években sajnos rendkívül sok negatívum ért, amit rajtam kívül sok pályakezdő ugyanúgy átél. Ennek az interjúnak a témája és a terjedelme nem engedi meg, hogy ezt nagyon hosszasan kifejtsem, de akik a szakmában vannak, azok tudják, hogy miről beszélek. Ugyanakkor jelenleg szerencsére a jogi pályán is olyan emberekkel tudok együtt dolgozni, akikkel mind emberileg, mind pedig szakmailag nagyon jó összhangban vagyunk.
Keczán Pál: Elég sok rendezvényt csináltun együtt, de talán a sportesemenyéket is együtt kezdtük el, nem?
Kecsó: Ha jól számolom idén van kereken 5 éve, hogy együttműködünk. Ez idő alatt számtalan különböző típusú rendezvényen dolgoztunk együtt, legyen szó akár táborokról, karitatív rendezvényekről, egyetemi bulikról, illetve mint ahogyan az első kérdésben is elhangzott sportrendezvényekről is, amit valóban együtt kezdtünk el először.
Keczán Pál: Az ELTE ÁJK-nak éveken át voltatok rezidensei a d&k formációtokkal, hova vezetett az út azután?
Kecsó: Az egy valóban csodálatos és hosszú időszak volt, amelyre a mai napig szívesen gondolunk vissza. Az egyetemi bulik mellett mi egyre többet játszottunk más helyeken, sok helyen – talán mondhatjuk, hogy – felfedeztek minket, így nyitottunk más irányba is. Mindenképpen olyan koncepcióban gondolkodtunk, ahol a saját zenei stílusunkat tudjuk képviselni. Jelenleg Budapest több nevesebb klubjában is játszunk akár formációként, akár pedig egyénileg. Aki követi a D&K facebookos oldalunkat, mindig értesülhet az aktuális rendezvényekről, ahol megtalálhatók vagyunk, valamint a korábbi referenciáinkról is információkat kaphat.:) Jelenleg a Klikk, Ötkert, BoB, Matróz (ami egyébként nyáron füreden van…:), Mad, Fogas Ház, stb, ahol rendszeresen előfordulok.
Keczán Pál: Szombat hajnali 5 kor felvesz a Grósz és hoz le a Gozsduból, 8-kor mar itt állsz a pultban, éjjel meg mész vissza és vasárnap hajnalig játszol. Hogy bírod?
Kecsó: Vannak olyan szakmák, ahol 24-48 órás váltásban dolgoznak emberek, gondoljunk itt akár a mentősökre, vagy tűzoltókra. Ők ezt hétről hétre rendszeresen megcsinálják éveken keresztül, ami nagyon embert próbáló feladat, mégis maximális odaadással tudják végezni a munkájukat. Ezzel szemben nálam azért ez nem olyan rendszeres, hogy egy esti fellépés után rögtön alvás nélkül egy nappali rendezvényre megyek. Az biztos, hogy az esti fellépésem előtt (mivel az 24.00-kor kezdődik) alszom egy pár órát késő délután, valamint ha tudok, akkor az autóban is pihenek egy kicsit.
Keczán Pál: Láttad a cuccainkat, mezt, érmet, korábban te komolyan kéziztel is, összességeben milyennek látod a Szigligeti félmaratonunkat?
Kecsó: Azért ezt Ti mindig jól csináltátok… Megnéztem természetesen az esemény beharangozóját és azt tudom mondani, hogy jó kis rendezvénynek ígérkezik!:D Reméljük nem lesz semmi baj és az időjárás is kedvez. Az érmekre és a mezekre kitérve pedig valóban nagyon egyedi készítésű dolgokat kapnak a résztvevők, és ha jól tudom ez már a saját gyártás a befutoerem-hu-n keresztül. Úgyhogy mindenképpen megéri elindulni már csak ezekért is 🙂
Keczán Pál: Mivel készülsz a versenyzőknek?
Kecsó: Az aktuális slágeresebb zenék mellett, mindenképpen lejátszom majd a legújabb kedvenceimet is 🙂 Egy biztos, mindent megteszek annak érdekében, hogy zeneileg is egy színvonalas rendezvényen vehessenek részt a hozzánk érkező emberek. Végezetül pedig, minden kedves versenyzőnek szeretnék sok sikert kívánni a hétvégére 🙂 Szigligeten találkozunk, sziasztok!
Keczán Pál: Szombat reggel találkozunk, Öregem!
Kecsó: Ennyi!:)