Interjú Kaufer Tamással, aki Szigligeten az egyik legnagyobb frissítést pörgeti

Tamás 30 éve nyomja a köröket és amit speakerként odatesz, az nekünk nagyon bejött. Mivel Ő is kicsit eltér az átlagtól, egyből leigazoltuk a csapatba és Szigligeten már ő tolja az Esterházy Kastélynál lévő egyik legfontosabb frissítőpontot. Hogy nagy lesz a buli az biztos, zúdulni fog a sok infó meg a rákkenroll!

Szf team: Mióta futsz és mikor kezdtél versenyeken speakerkedni?
Kaufer Tamás: Közel 30 éve immár, hogy elterveztem felkészülök egy maratonra és teljesítem azt. Akkor beleszerettem a futásba és azóta az életem része. Számos maratont, félmaratont futottam és mindig próbálok új versenyeket felfedezni, így találtam rá a Tihanyi, majd a Szigligeti Félmaratonra is. A speakerkedés csak később, körülbelül 3 éve jött, úgy gondoltam rendelkezem már annyi tapasztalattal a futás és futóversenyek terén, hogy ezt mások számára is át tudom adni, reményeim szerint minél élvezhetőbb formában.
Szf team: Van egy különleges koncepciód, mi is ez?
Kaufer Tamás: A futók biztatása és frissítése mellett próbálok a szurkolók, nézők számára is érdekes információkkal szolgálni, esetleg felkelteni az érdeklődésüket a futás iránt. A Rock ‘n Roll Futás rendezőjeként a zenei anyagot természetesen csak rock köré építhetem fel.
Szf team: Mi az, amitől szerinted jó lesz egy verseny?
Kaufer Tamás: Régóta versenyzem így mostanra tudom, hogy mik a legfontosabb dolgok amik egy versenyt jóvá tesznek. A jó helyszínválasztás mellett a hangulat nagyon fontos dolog, egy felszabadult vidám légkör segít átlendíteni a futókat a  holtponton. Természetesen a precizitás és a lelkiismeretes munka elengedhetetlen.
Szf team: Szigligeten az egyik legfőbb frissítőpontot viszed, mivel készülsz a versenyre, mire számíthatnak a ponton a versenyzők?
Kaufer Tamás: Pörgős, zúzós rockkal fogunk új lendületet adni a futóknak. A jó hangulat garantált és természetesen törekszünk a fennakadás mentes, profi frissítésre.
Szf team: Szigliget. Szerintünk szuper helyszín, de mit mondasz Te közel 30 év futást követően?
Kaufer Tamás: Szigliget gyönyörű hely, számtalanszor jártam már ott és néhányszor volt szerencsém futni is arra. Remek, változatos pálya és csodálatos táj. Mi kell más? Tihany után tényleg a legjobb választás!
Szf team: Kicsit talán mellélőttünk az előző mezzel, tudod a kutyacsont alakúval… 😀 Láttad az újat, szerinted milyen lett?
Kaufer Tamás: Ez egy nagyon nagy piac és egy nagyon nagy merítés, egyre nehezebb benne újat mutatni, de azt gondolom, hogy Nektek sikerült. A Tihanyi póló is eszméletlen volt nemcsak a mintára, de a minőségre is, itt viszont tényleg kuriózum, hogy hosszúújjú van a csomagban, szóval szerintem jó úton jártok… Ja, az érem meg: no comment, az Tihanyban is vitt mindent, talán a legszebb amit valaha láttam…
Szf team: Köszi szépen, akkor #otttali 🙂

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések