2018-ban a Tihanyi Félmaratont tudatosan szervezzük úgy, hogy az végül egy bulikába torkolljon. A délutáni és esti fellépőinket is szerettük volna úgy összeállítani, hogy valamilyen formában legyen közük a futáshoz. Az egyik hangulatfelelősünk – többek között – Lauer Krisztián, akinek köszönhetően majd a lábainkat nemcsak futásra, de egy kis táncira is használhatjuk. Még abból az időből ismerjük, mielőtt életmódot váltott volna, mi most mégsem a zenei, hanem sokkal inkább egy hozzátok közel álló témáról faggattuk:
Tf Team: Ha jól tippelem, nem olyan régen kezdted el a futást, mikor is?
Lauer: Egészen pontosan nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy mennyit nyomott a mérleg, de úgy kb. két éve egy komolyabb diéta, és bringás edzés után, ráadásként. 🙂
Tf Team: Tulajdonképpen mi miatt vetted rá magad az első kilométerekre?
Lauer: Magára a mozgásra, és az életvitelem megváltoztatására sok dolog miatt rá kellett vennem magam. Azt hiszem, hogy az első komolyabb változás akkor indult el a fejemben, amikor a túlsúly miatt volt egy trombózisom. Ott jött el az a pillanat, hogy változtatnom kell mindenképpen. Előszőr, ahogy azt már mondtam, biciklizéssel kezdtem, és csak egy nagyobb súlyvesztés után kezdtem el a futást, ami egyáltalán nem volt egyszerű. 🙂 Először talán 200 métert tudtam egyben lefutni, ami után minden bajom volt. DE NEM ADTAM FEL!!! Gyalogoltam tovább, és amikor már úgy éreztem, hogy újra tudok futni, akkor megint elkezdtem. Így ment ez felváltva addig, amíg negyedik alkalommal körbefutottam a Margitszigetet.
Tf Team: Sokan, akik nem kezdtek még el mozogni, azt nem látják, hogy mennyi idő kell nekik, amíg fejben elkötelezik magukat az állandó testmozgás mellett. Neked mennyi idő kellett?
Lauer: Szerintem az első, és legfontosabb dolog, hogy fejben határozzuk el a célunkat és az első lépéseket, mert minden ott dől el! Én valahol szerencsés vagyok, mert gyerekkoromban versenyszerűen sportoltam, súlyt emeltem, és emellett aktívan fociztam, stb. Így nem igazán kellett nekem idő erre, nagyon gyorsan el tudtam dönteni. Főleg a trómbózist követően tudtam, hogy mindenképpen változtatnom kell. Ami szerintem nagyon fontos az indulásnál, és a továbbiakban is, hogy mindenre van idő, csak akarni kell. 🙂
Tf Team: Az éjszakai életet és a bulikat hogyan tudod összeegyezteni a futással?
Lauer: Igazából a hétköznapokkal nincs probléma, bár ott is be kell osztanom az időmet a rádiós szereplések, stúdiózás, és egyéb dolgok mellett, hétvégén pedig bulik után, ahogy felkelek, és úgy érzem, hogy van annyi energiám, már indulok is. 🙂 De ahogy azt fentebb említettem, mindenre van idő, csak akarni kell. Akkor, és úgy megyek ki, ahogy az energiám megengedi.
Tf Team: Én mindig csak azt látom, hogy a Facebookon éppen futás után, aztán az úszást követően csekkolsz…:) Mit és mennyit edzel?
Lauer: Heti három alkalommal szoktam futni, és legalább ugyanennyit szoktam úszni. A futás változó, de 11 km alatt már nem nagyon szoktam, az úszás pedig 2 km körül van, de minden az energián múlik. Sosem szabad túlerőltetni a dolgokat, mert úgy könnyen megunhatja az ember, mindig csak annyit kell edzeni, amitől jól is érzed magad. A Facebookra pedig csak jó szándékból, és példamutatásból rakom ki a dolgokat, mert nem szeretném, ha az ismerőseim, vagy a barátaim ugyan abba a helyzetbe kerülnének, amiben én voltam. Ráadásul tudni kell, hogy az Édesapám súlyos cukorbeteg, ami csak emeli a dolgok fontosságát.
Tf Team: Te valóban egy nagyon jó példa vagy, tényleg nagyon sokat változtál, mióta elkezdted. Miben változott meg az életed és mi a cél?
Lauer: Nagyon sok dologban óriásit fordult velem a világ. Ugyanolyan vidám vagyok mint voltam, viszont sokkal pozitivabb, és energikusabb mint valaha. Igazából kitűzött célom nincs, azt viszont már tudom, hogy az életem végéig el kell, hogy kísérjen a sport, mert nagyon jót tett, és tesz mindenben, és ezt nagyon sok embernek ajánlom 🙂
4322Tf Team: Rengeteg helyen és nagyon régóta játszol, így kevesen vannak, akik nem tudják ki az a Lauer. Egyszerre több generációt szólítasz meg aznap este a Tihanyi Félmaraton Színpadon, de mivel készülsz?
Lauer: Igazából nagyon nem szoktam előre készülni, mert az adott helyszín, a körülmények, és a közönség dönti el, hogy mit fogok játszani, de természetesen úgy készülök a zenékkel, hogy több generáció is jól érezze magát.
Tf Team: De azért előtte egy félmaratont te is lenyomsz?
Lauer: Természetesen le szeretném futni mindenképp, és annyit kell tudni, hogy ez lesz az első hivatalos félmaratonom, úgyhogy kellőképpen izgulok, és készülök is rá elég komolyan!:) De erről úgyis beszélünk majd május 17-én a Brooklyn-ban, ahol sajtótájékozatót is tartotok, meg utána 19-én pénteken, amikor várlak Titeket este 5-től a Music Fm Music Killers élő adásában!:)
Tf Team: Köszi, örülünk, hogy ott leszel! 🙂
Lauer: Én köszönöm, hogy ott lehetek, és HAJRÁ MINDENKINEK!!! 🙂