Interjú Markovich Bélával, a MAPEI vezetőjével

Kifejezetten büszkék vagyunk rá és örülünk annak, hogy a Szigligeti Félmaraton a MAPEI nevét viselheti, hiszen nemcsak egy hatalmas futó társaságot ismerhettünk meg ezzel az együttműködéssel, de egyben olyan embereket is, akikkel úgy érezzük, hogy tényleg egy irányba evezünk az élet vizén. 🙂

A Mapei hagyományosan a kerékpársportban van jelen hosszú hosszú idő óta, itthon a Tour de Zalakaros főtámogatói vagytok. Hogy alakult úgy, hogy most egy futóversenynek a névadó támogatói lettetek?

A Mapei hagyományosan a fenntartható fejlődést támogatja. A fenntartható fejlődésnek nagyon fontos eleme maga az ember. Az ember akkor “fenntartható”, ha törődik az egészségével és egészségesen él. Az egészségnek és az egészséges életmódnak része a mozgás, a sport. A futás az egyik legnépszerűbb testmozgási forma Magyarországon. Ha azzal, hogy támogatjuk ezt a futóversenyt csak egy kicsit tettünk néhány ember egészségéért, akkor már megérte.

A milanói Mapei gyár 80 éves történelme során mindig is a fenntarthatóságról üzent, egyrészt a gyártási technológiákkal, másrészt azzal a magas minőséggel, amit hagyományosan képvisel: hiszen amit egyszer tökéletesen meg lehet csinálni, az nem termel később felesleges hulladékot. Befolyásoló tényező volt számotokra, hogy a verseny nemcsak egy természetvédelmi övezetben kerül megrendezésre, de egyben „zöld verseny” is?

Természetesen igen. A Mapei küldetésének – mely szerint a környezetbarát és tartós termékeinkkel, elsőre végleges építési megoldásainkkal, valamint minden tudásunkkal segítjük az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában. Mi az emberek építési álmait segítünk megvalósítani elsőre végleges módon. Mi a működésünk során óriási figyelmet fordítunk a környezet és egészségvédelemre. És itt találkoztak az elképzeléseink a szervezőkével.

Mivel készültök a helyszínen?

Természetesen a partnereinket, akik megtisztelnek minket egy kis vendéglátással várjuk külön sátorban, de úgy gondoljuk, hogy maga a rendezvény nem erről kell szóljon, hanem a futásról.

Te magad mindenevő vagy, ha sportról van szó, melyik távot vállaltad be?

Azt hiszem, hogy számomra csak egy táv volt bevállalható. Éspedig ez a félmaraton. Mint a Mapei vezetője meg kell tudnom mutatni, hogy igenis képesek vagyunk egy kicsit többre, mint azt gondoljuk, illetve mint azt néha mások gondolják.

Csaknem 30-an jöttök a Mapei berkeiből. Az egész cégben megfigyelhető az aktivitás?

Nagyon örülök ennek a szép számnak. A cégben sokmindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkatársaink is sportoljanak, mozogjanak. Sokan futnak, és sokan bringáznak is közülük. A családi napoknak, amelyeket a cégben a munkatársaink és családtagjaik számára szervezünk mindig nagyon fontos része a sport: a foci, a röplabda, homokfoci. Minden munkatársunkat buzdítunk arra, hogy tegyen az egészségéért több mozgással is. Például a Sóskúton most épülő üzemünkben lesz egy konditerem a munkatársak számára, ahol egy kicsit fel tudnak töltődni.

A vizes vb-n is rengeteg mindent építettetek, pl. a Duna Arénát, stb. Futópályát készítethettek már?

Legjobb tudomásom szerint futópályát még nem készítettünk, legalábbis itthon nem. Viszont világszinten nagyon sok futópálya burkolatát Mapei ragasztók tartják a helyükön. Például a Peking-i olimpia, a London-i olimpia futópályáin is Mapei termékeket használtak. Ezzel együtt azt kell, hogy mondjam, hogy számomra a futáshoz nem szükségszerű egy pálya, sőt pályán szinte sohasem futok. Szerencsémre olyan helyen lakom, hogy kilépve a házból, néhány lépésre kezdődik egy erdő és itt imádok futni.

Mi a véleményed magáról a Szigligeti Félmaratonról, szívünk egyik csücskéről? Miért épp Őt választottátok?

A Balaton számomra az ország legfontosabb és legszebb része. A Balaton mellett pedig Szigliget az egyik legszebb vidék. A kilátás a Szigligeti Várból fantasztikus, ámulatba ejtő és feledhetetlen. Ilyen helyen futni álom. A futók álma. Így mi ezt az álmot támogatjuk most!

Egy cég sok mindent kommunikálhat, s Ti ebben élen is jártok: Év munkahelye, zöld környezet, mozgás, stb. stb. Mennyire fontosak ezek a hívószavak a véleményed szerint?

A mi életünkben, a cég életében nagyon fontosak és azt akarjuk elérni, hogy mindenki életében legyenek nagyon fontosak.
Minden egyes ma élő ember kötelessége tenni azért, hogy a gyermekeink és az ő gyermekeik is ugyanazokat a dolgokat megkapják a Földtől, amit mi, amit a mi szüleink. Minden ember kötelessége a fenntartható fejlődés elvét a magáévá tenni és eszerint élni mind környezeti, mind emberi szempontból. Végül minden ember kötelessége a másik emberrel tisztelettel, emberként bánni és segíteni őt egy jobb élet irányába. Nekünk ezt jelentik ezek a hívószavak. Tenni az emberekért, a jövőért, tenni az emberiség jövőjéért.

Nagyon régóta vagy a Mapei hazai vezetője és nagyon sokan nyilatkoznak elismeréssel erről. Mi az amit ez a cég tud?

A Mapei-nek van egy küldetése, egy nagy célja: Tartós és környezetbarát termékeinkkel, elsőre végleges építési megoldásainkkal és minden tudásunkkal segíteni az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában.
És ez nem áll meg csak ott, hogy legyártom és eladom a termékeinket. Ez a küldetés sokkal többet jelent annál. Hiszen a jövő épületeinek megalkotásához szükség van emberekre, a környezetre, az állatokra, növényekre és még nagyon sok minden dologra. A mi nagy célunk, hogy minden ember nyugodtan, aggodalom és idegeskedés nélkül élvezhesse azt az építési alkotást, amit ő megálmodott, amit ő létrehozott.
Ezért nagyon sok információt adunk a piacnak, képezzük a szakkivitelezőket, a diákokat, az építtetőket, a kereskedőket. Hogy még többet tegyünk ezért a küldetésért, létrehoztuk 2016-ban a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége-t azzal a céllal, hogy az építési szakmák és szakemberek megbecsülését, társadalmi elismertségét helyreállítsuk, hogy szolgáltatásokkal segítsük a szakemberek működését, valamint, hogy megszerettessük a fiatalokkal és a nem annyira fiatalokkal, de pályát keresőkkel az építőipari szakmákat. E mellett törődünk azzal, hogy a cég céljainak elérésével a munkatársaink is elérjék a saját privát céljaikat, hogy ők is fejlődjenek az életükben.

Családosan csináltok valamilyen közös mozgást?

Igen, természetesen. Van egy nagy fiam, aki már nem annyira jön velünk, de ő is sportol. Van még egy kislányom és egy kisfiam, akiket nagyon szeretek és mindketten sportolnak. Ezen kívül igen gyakran családostól eljárunk bringázni, kirándulni, futni. A Szigligeti versenyeken az egész család elindul: a feleségem és én a félmaratonon, a kislányom és a kisfiam a 9 km-en.

A Jóisten adja meg, hogy ne mosson el minket az eső! Ott találkozunk Béla, köszönjük!:)

Ja és még valami: hogy tetszik az érem?

Nagyon szép az érem. De az igazi kérdés nem az, hogy nekem hogy tetszik, mert nem nekem készült, hanem az, hogy a versenyzőknek, a futóknak hogyan tetszik. Egyik futó barátom nekem azt mondta, hogy az érem gyönyörű. Vele értek egyet!

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések