Ismerjétek meg a IV. Knauf Tihanyi Félmaraton 1:45 iramfutóit, a Mustangokat!

A 24 h Európa Bajnokságot „ránk szervezték” – oké, ez így túlzás, de akár innen is megközelíthető a mi szemszögünkből 🙂 – és feladták a leckét, hogy a Csécsei Zoli, Rudolf Tamás, Halama Levente 1:45-ös szigligeti iramfutó csapatunknak méltó utódokat találjunk, míg ők hazánkat fogják képviselni május 26-án Romániában.

Sokat gondolkodtunk, hogy kit válasszunk… A lányokat – a 2:20-as „pónikat” – a Futók Baráti Körének csoportjából néztük ki, így adta magát, hogy az 1:45-ös iramfutóinkat is ott keressük!

Kolonics Tamás, Günther Ferenc, Bözsöny Zsolt lettek a „Mustángok”, bár igazából a versenyparipa megnevezés jobban illene rájuk, sőt mi simán le szoktuk ufózni őket a teljesítményeiket látva. Életük egyik leglassabb (!) félmaratonját fogják futni Tihanyban, mert ők azok, akik minden versenyen, ahol csak indulnak a maximumot igyekeznek kifutni magukból!

Kolonics Tamás vagyok, de leginkább Kolo néven ismernek, akik hallottak rólam. 18 évvel ezelőtt fertőződtem meg a Futás vírusával, ami a mai napig tart, vagy mondhatjuk, akkor jött meg az eszem.

Nős vagyok, egy egyetemista nagylány büszke apukája, a családom és a sport szerelmese, két alkalommal a Magyar Honvédség legeredményesebb sportolója + 35 éves korosztályban. Hivatásos katonaként dolgozom, beosztásomat tekintve, kiképző és testnevelő vagyok, statisztikámat tekintve pedig 47 éves, 5000m 16:02 , 10 000m  34:06, 21 km 1:16:08 egyéni legjobbakkal.

Nem csak egyéni versenyeken vettem, veszek részt, hanem csapatversenyeken, váltókon egyaránt, mind katonai, mind civil megmérettetéseken, ahol megtanultam az egyéni érdekeim háttérbe szorítsa mellett egymásért küzdeni. Nagyon sok dolgot kaptam a sporttól, a futástól, sokan segítettek tanácsukkal és példamutatásukkal, melyet szeretnék a tőlem telhető módon meghálálni, segíteni másoknak, ezért is külön öröm számomra, hogy iramfutóként segíthetek Tihanyban egy kitűzött idő, vagy cél elérésében.

A futniszépes csapat kedvessége, lelkiismeretessége, és az iramfutó társaim személye is garantált egy igazi futófieszta megvalósításához, így alig várom, hogy Tihanyban mindent elkövessünk közösen, hogy az 1:45-ös félmaratoni célotokat elérjétek.

Mottóm: A FUTÁS GYÖNYÖRE LEGYEN VELÜNK 🙂

Günther Ferenc vagyok, idén 49 éves leszek.

Kolo 18 éve kezdett futni, én 18 év masszív dohányzás után éreztem elérkezettnek az időt, hogy új szenvedély után nézzek. Néhány évig csak a házi kedvencekkel futottam heti 2-3 alkalommal 5 km-t, majd 2012-ben egy nagyon kedves barátom invitálására kipróbáltam magam a Budapest Félmar

atonon, ahol megérintett valami, s elvesztem egy életre. A fantasztikus hangulat, a semmihez sem fogható érzés azóta is rabságban tart. 22 félmaraton, 8 maraton, néhány 14 illetve 28 km-es verseny és egy számomra különösen kedves Deseda Ultramaratonnal a hátam mögött készülök a fiúkkal, hogy 1:45 alatt segítsünk nektek teljesíteni

Legjobb eredményeim 1:22:58 félmaraton, 2:58:41 maraton… s most Tihanyban futunk együtt 1:45-öt!

Bözsöny Zsolt vagyok, csaknem 3 éve futó, így én vagyok a kiscsikó a két öreg közt… ezért a mondatomért még kapni fogok tőlük Tihanyban! 😉

2015 augusztusában kezdtem el futni, 4 év sportmentes és 20 év futball múlttal a hátam mögött, pusztán azért, mert hiányzott a mozgás. Azóta már több, mint 30 versenyen vettem részt.

A futás egyszerre magányos és közösségteremtő sport; igazi sportembereket, barátokat ismertem meg általa és megtanultam a futás nagy igazságát, miszerint azt kapod, amit beletettél és megtapasztalhatod, hogy nincs lehetetlen.

Kaptam egy nagyon kedves, visszautasíthatatlan felkérést, miszerint kipróbálnám-e magam iramfutóként Tihanyban!? Nem volt szó se iramfutó Sauconyról, sem Polar nadrágról, a felkérés önmagában megtiszteltetéssel és jóleső érzéssel töltött el, hogy segíthetem futótársainkat és láthatom majd az örömöt az arcokon, mert PB-t, egyéni csúcsot futni m

indig felemelő.

Legjobb eredményeim az 1:24:16  Pozsony félmaratonom 2017-ből és a 3:09:05 maratonom a 2016-os Budapest Maratonról. Legkedvesebb 6 fős váltóversenyem a Deseda, ahol 252 km-t futhattam barátaimmal, de már most érzem, hogy a 2:20-as „Pónikkal”, 1:59-es Lajkóékkal, 1:45-ös „Mustang” társaimmal, s a szerencsés 2:40-es iramfutókkal Tihany lesz a másik kedvencem!

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések