Lippi, és a mögötte álló egy év

Vannak, akik vonzzák az izgalmas életet, mindig történik velük valami, nyitottak a világra, több hobbijuk is van, kihasználják azt a tehetséget, amivel rendelkeznek, és történjenek velük jó vagy rossz dolog, biztosan kihozzák a maximumot a helyzetből. Nos, az ilyen szmélyiségjegyekkel rendelkező embereket mind csodálva nézzük, példaképként tekintünk rájuk és imádjuk hallgatni a sztorijaikat. Ilyen személy a mi ismerettségi körünkben például Lippi, akit most az elmúlt egy évéről kérdeztünk, azaz arról, hogy hogyan élte meg az elmút 12 hónapját márkanagykövetként.

 

Miért jelentkeztél egy évvel ezelőtt a nagyköveti játékra?

Igazi amatőr futó voltam (vagyok), akinek kellett a megerősítés. Úgy gondoltam, ha egy ilyen rendezvény, és a támogatói méltónak találnak arra, hogy képviseljem Őket egy évig, akkor van értelme annak, amit csinálok, és a nagykövetséggel talán több emberhez eljuthat az üzenetem és a példám, ami után talán páran elkezdenek tenni a saját egészségükért.

 

Mi volt a célod, amikor kitűzted magad elé, hogy márkanagykövet leszel?

Futás szempontjából mindenképpen a tudatos fejlődés volt a célom, vagyis szerettem volna komolyabban készülni, és ami a legfontosabb: hiteles maradni. Azt szerettem volna, hogy az egy év után ne csak az általam képviselt rendezvény szervezői, a támogató cégek, de saját magam is elégedett lehessek azzal, amit letettem az asztalra. Voltak versenyálmaim, voltak eredményálmaim, de igyekeztem mindvégig a „földön” maradni.

 

Hogyan láttad az egy évvel későbbi “én”-edet?

Alapvetően nem szerettem volna megváltozni ettől a lehetőségtől, de persze láttam magam előtt azt, hogy lesz egy szép éremgyűjteményem, rengeteg emlékkel, néhány új barátsággal és sok munkával fűszerezve. Rendezettebb edzéseket szerettem volna, és persze új célokat. Szerettem volna magabiztosabb lenni a futás szempontjából, és reálisan látni a határaimat.

 

Mit adott Neked ez az elmúlt egy év, mivel lettél gazdagabb a nagykövetségednek köszönhetően?

Amit láttam magam előtt, azt szinte teljesen megkaptam. Lett pár új igazi jó barátom, rengeteg klassz ismerősöm, akikkel nagyszerű érzés a versenyeken vagy a mindennapokban találkozni. Összeszedettebb lett a futásom, kicsit rutinosabb is vagyok, kaptam egy olyan edzőt Mag Erika személyében, aki nem csak irányít, de óriási inspiráció is egyben. Megismerhettem olyan cégeket és a termékeiket/szolgáltatásaikat, akik elkötelezettek az egészséges élet mellett, ezért csak remélni tudom, hogy Ők is sikeresnek ítélik meg az egyéves működésem. Hihetetlen, mennyi visszajelzést kaptam ismeretlenektől, mennyi megerősítést abban, hogy amit csinálok, annak van értelme, és talán egy kicsit példát is mutatok másoknak – ezért nem lehetek eléggé hálás ennek a lehetőségnek.

 

Sikerült elérned az egy éves terveidet? Mik a terveid a jövőre nézve? Mi marad – mi változik?

Azt hiszem, amit lehet, én kihoztam ebből a lehetőségből. Folytatni szeretném azt, amit elkezdtem, kevesebb versennyel, de komolyabb készüléssel, a futás több területét is kipróbálva. Addig szeretném csinálni, amíg élvezem, amíg az egészségem engedi. Vannak már elképzeléseket, miket szeretnék elérni a jövő évben, a felkészülés is elindult rá, addig pedig szorgalmasan gyűjtöm a kilométereket, és remélem, lesz még pár verseny, ahol találkozhatunk. Figyelemmel fogom követni az „utódok” működését is, bízom abban, hogy legalább olyan jó csapatot sikerül összeválogatnotok, akik úgy próbálják meg képviselni ezt a nagyszerű kezdeményezést, mint ahogy mi, a „szedett-vedettek” próbáltuk. Sok sikert, Futniszép csapat, és legyen még sok #ottali!

 

Jelentkezni július 14-ig tudtok az idei játékra, melyben a személyenként járó ajándékok értéke összesen meghaladja a 900.000 Ft-ot is.

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések