A futóversenyek legritkább esetben divatbemutatók, mégis ma már – főleg a gyengébbik nem – szeret az utcai futásból is valamiféle megjelenési alkalmat csinálni. Persze az a férfi, aki futott már a Margit-szigeten, ezzel a trenddel nem annyira ellenkezik. Elég jó dopping tud lenni mifajtánknak, egy-egy formásabb futólány, hozzá passzoló futóruciban…
Azt viszont nem árt tudni, hogy hol vannak a határok. Jó dolog jól kinézni akkor is, amikor épp gyilkoljuk magunkat, de a futófelszereléseknél a funkcionalitást sose veszítsük szem elől. Mivel csapatommal éppen most neveztünk be a Győr-Budapest futóversenyre, a lenti jó tanácsokat úgy gondolom élőben is meg fogják tőlem kapni.
Kezdjük a cipővel, hiszen ez a legfontosabb
Felejtsük el a divat cipőket egy maraton vagy félmaraton esetében. Szokásos öltözék sajnos a fekete aerobik cipő hölgyeknél, uraknál egyaránt. Ez steppeléshez biztosan jó, sokat futni már kevésbé. Futóstílusnak megfelelő, ízületeinknek való cipőt válasszunk, hiszen hosszú műszakot fogunk teljesíteni benne. Ebben a legtöbb „igazi” futócipő szaküzlet biztosan tud segíteni (pl. Nyúlcipőbolt).
Zokni
Nem is gondoljuk mennyire fontos. A hagyományos pamut frottír zoknit felejtsük el. Jól lábhoz illeszkedő, jól szellőző, a lábfejen keletkező, nem kevés izzadtságot elvezetni tudó zoknit válasszunk. Megéri azt a pár ezer forintot. Ha lehet, ne a versenyen avassuk fel. Pár mosás ezeknek jót tesz, hogy a lábunkhoz alakuljanak.
Cipőfűző
Ez sem mindegy. Nem csak az anyaga, de az is mennyire húzzuk meg. Ne gumicipőfűzőzzünk, ne valami vékony madzagot használjunk. A hosszú táv miatt, ha jól meghúzzuk ezeket, beépül a lábunkba és keringési problémákat okozhat, illetve ínszalag-sérüléshez vezethet. Ha meg nem húzzuk meg, akkor annak hólyagok, és kellemetlen „lötyögős” futás lesz a vége. Javaslom tehát a vastagabb, puhább cipőfűzőket, és azt normálisan megkötni, majd a végét fixálni. Például a „nyuszifület” visszadugni a cipőfűző alá. Elég zavaró, ha állandóan le kell állni, kötögetni!
Alsó ruházat: tehát bugyi, alsónadrág
Nőknél a tanga úgy vélem nem a leghigiénikusabb alsónemű futni, uraknál pedig a buggyos boxerek, divatalsók nem praktikusak. A kedvencem a jól bejáratott fecske, avagy aki erre hajlandó költeni, spéci futó alsónemű. Az itt-ott kicsit bevágó alsónemű a végére elég kellemetlen, és durva sérüléseket tud előidézni.
Nadrág
Magyarországon ritkán rendeznek olyan futóeseményt, amikor a rövid nem elég. Őszi futóversenyen eszünkbe ne jusson hosszúban futni, legyen szó nadrágról vagy elasztikus ruházatról, ránk tapadva borzalmas lesz benne a futás. Atléták ezer éve feltalálták a tutit, a jó magasra felsliccelt futónadrágot. Én is erre esküszöm, vagy legfeljebb egy kellemes rövid lasztexre.
Felső ruházat
Nőknél topok esetében hasonló a meglátásom, mint az alsóknál, azaz kellemes, bejáratott, és megfelelően feszes darabot válasszunk. Ha jó az idő ez elég is lehet! Hűvösebben pedig olyan technikai pólót javaslok, amely szintén túl van több mosáson, és bebizonyosodott már róla, hogy nem dörzsöl ki. tehát a „verseny cuccot” tessék kipróbálni! Csak akkor lesz tökéletes, ha edzésen is bizonyít. Férfiaknál alap a T-shirt vagy atléta viselet. Viszont mivel nem hordunk topot, az arra hajlamosak számolhatnak egy kis bimbó dörzsivel. Ezt a szakik leragasztják egyszerűen leukoplast-tal. Azért én úgy gondolom, hogy rendszeres kidörzsölődés esetén érdemes elgondolkodni rajta, hogy nem megfelelő az a futó póló. Túl érdes az anyag, túl nedvszívó, esetleg csak a méretezéssel van a gond. Hiszen egy ide-oda vándorló póló evidens, hogy többlet súrlódást kreál.
Sapka, okuláré
Én szeretek futósapkában futni, az izzadtságot a homlokról beszívja, talán jobban, mint egy fejpánt. Emellett érdemes még a napszemüvegen elgondolkodni. Amellett, hogy a világos szemű futóknak így nem kell hunyorogni (ami kvázi továbbterjedve görcsös mozgást is okozhat!), arra is jó, hogy a szeles szakaszokon ne folyjon ki a szemünk, sőt a rakparton, kissé koszosabb, porosabb részeket konkrétan védőszemüvegként is szolgál.
Ami még jól jöhet
egy kis leukoplast a lábujjra, ami non-stop kidörzsölődik, a sarkakra, esetleg akinek mindig talpán hólyagja keletkezik, annak talpra is! Egy jó zokni nem fogja engedni, hogy felkunkorodjon, vagy összegyűrődjön. Nem kell aggódni. Nekem ez bevált maratonokon.
Ezek már persze a finomságok, de az alapokat szívleljük meg. Akinek valamilyen kételye van, elég ha csak rátekint egy maratoni közvetítésnél az élcsoportra. Nincs gagyi cipő, nincs nagy kabát, nincs XXL-es póló, csak célirányos ruházat van.
Sok sikert mindenkinek az őszi futóversenyeken! – Kutya bá’
Olvass többet a témáról: ruházat, maraton, kuttor csaba, Futás tudástár
Cikk forrása az együttműködő kiemelt média partnerünk: a Mozgásvilág.hu