„Mi már most óriási nyertesei vagyunk ennek a versenynek!”

Interjú Tóth Zoltánnal, a IX. Mapei Tihanyi Félmaraton 12 kilométeres távjának névadó támogatója, a Zensteel (TRM Pro Kft.) ügyvezető igazgatójával

Nyugodtan mondhatjuk, aki idén nyáron sikeresen teljesítette élete első hosszútávú Ironman-triatlonját, a végén egy maratonnal, annak a IX. Mapei Tihanyi Félmaraton távjai meg se kottyannak. Tóth Zoltán, a Zensteel márkanéven forgalmazott acéltermékek (trapézlemez, cserepeslemez, szendvicspanel, kerítéselemek) gyártója, a TRM Pro Kft. ügyvezető igazgatója számára mégis ez lesz élete egyik legjobban várt versenye, a vállalatot ugyanis a vártnál is sokkal jobban megmozgatta, feldobta az általuk szponzorált 12 kilométeres táv.

Miért döntöttetek úgy, hogy névadóként odaálltok a Futniszép viadalának egyik futama mellé?

A cégünk mérete, ismertsége talán még nem indokolja ezt a lépést, de természetesen örülünk neki, ha a Zensteel neve összekapcsolódik olyan jó ügyekkel, mint a sport, a mozgás, illetve a szervezők által képviselt többi pozitív üzenettel, például a fenntarthatósággal. De őszintén mondom, nem marketingszempontok miatt döntöttünk így, hanem elsősorban egy belső céges fejlődést akartunk előidézni. Sok vállalatot ismerek, akik aktívak sportszponzorációban, ahol maguk a vezetők is példát mutatnak ilyen téren, és azt látom, hogy ez nagyon pozitívan tud hatni az egész közösségre. Mi is szeretnénk még mélyebben elültetni a vállalati kultúránkban a mozgást, és erre kiváló lehetőség ez az esemény.

Az eddigiek alapján mennyire sikerül ezt a fő célt elérni?

Minden elképzelésemet túlszárnyalta a fogadtatás: már 10 kollégánk jelezte, hogy részt vesz a versenyen. Többen közülük eddig egyáltalán nem futottak, de van, aki hosszú idő után kezdi újra, vagy épp eddig mást sportolt és most belevág ebbe is. Megalakult a kis Messenger-csoportunk, ahol mindenki beszámol az edzéseiről, biztatjuk egymást, tippeket adunk. Terveztettünk egy zensteeles pólót, nagyon jól sikerült a designja, ha minden igaz, a versenyre el is készül, és ebben tudjuk majd lefutni a távot. A cégből pedig sokan jelezték, hogy jönnének szurkolni. Mindig is egy családiás munkahely voltunk, de most úgy érzem, hogy minden korábbinál támogatóbbá vált a közeg. Nagyon klassz egy hónap áll előttünk.

Melyik távon fogtok indulni?

Nem kérdés, hogy ha már a 12 kilométeres futamot vettük a nevünkre, akkor ott is állunk rajthoz! Ez már egy elég jó kihívás, de mindenki bevállalta, és szerintem megfelelően fel is tud rá készülni a csapat. Egyébként sem a tempó számít, vagy hogy ki hányadik helyezést ér el. Megcsináljuk, mosolyogni fogunk a végén, és megisszuk a külön erre az alkalomra készülő, egyedi címkével ellátott Zensteel-sörünket, amit egyébként minden induló megtalál majd a befutócsomagban. De nem is kell ennyire előreszaladni, mert mi mint közösség már most óriási nyertesei vagyunk ennek az egésznek. Bár még nem túl sok idő telt azóta, hogy elkezdtem a szervezést házon belül, máris jobbkedvűek vagyunk, jó látni ezt a lelkesedést mindenkin. Ha ebben a motiváltságban az én sportteljesítményemnek, történetemnek is van valamekkora szerepe, arra rettenetesen büszke vagyok. 

Ha már nálad tartunk: neked miben segít a sport, a futás?

Egyrészt kikapcsol, segít elengedni a dolgokat, ami sűrűbb időszakokban létfontosságú a mentális egészségem szempontjából is. Másrészt akaraterőre nevel, megmutatja, hogy a legnehezebb pillanatokban is ki kell tartani, és akkor elérheted a céljaidat. Én főként munkaidő után, este tudok futni, de megemelem a kalapom azok előtt is, akik hajnali 4-5-kor fel tudnak kelni egy edzés miatt. Mindkét esetben nagyon nehéz rávenni magad, de emiatt még inkább jóleső érzés, amikor hazaérsz azzal a tudattal, hogy megcsináltad. Ez a hozzáállás pedig rengeteg pozitívumot hoz magával az élet más területein is.

Ezek szerint a sport révén szerzett erényeket át lehet ültetni például a munkába is?

A tapasztalatom szerint teljes mértékben. Engem a sport megtanított, hogy ha igazán el akarsz érni valamit, akkor alibizés nélkül, nagyon keményen oda kell tenned magadat. És ha tényleg így teszel, az esetek döntő többségében sikerrel is fogsz járni, ezt a Zensteelnél számtalanszor bizonyították már a kollégáim is. Lehet egyéni célokat kitűzni, például egy értékesítőnek jobb eredményt egy adott időszakra, vagy akár csapat-, sőt vállalati szinten nagyokat álmodni, mint mi is tettük az új, minden igényt kielégítő gyártócsarnokunkkal és irodaházunkkal, ami a tervek szerint jövőre készül el Gyermelyen. A lényeg, hogy ha megvan bennünk az önmagunk állandó meghaladásának vágya és kellően eltökéltek vagyunk – márpedig a sport mindkettőben rengeteget segít – akkor, ahogy az Ironman jelmondata is tartja, „minden lehetséges”.

A szavaidból kiindulva biztosra veszem, hogy a futóversenyek terén is jelentős céljaitok vannak a Zensteelnél.

Ez így van. Azt gondolom, hogy a mostani „belépőnk” abszolút sikeres lesz, és biztos vagyok benne, hogy évről évre egyre több kolléga kap majd kedvet az induláshoz, és tudnak is majd erőt, motivációt meríteni a többiek fejlődéséből. Viszont tényleg akadnak jóval merészebb ambícióink, idővel szeretnénk például saját versenyt is szervezni, amihez majd mások is csatlakozhatnak, akik hozzánk hasonlóan hatalmas csapatépítő erőt látnak egy ilyen kezdeményezésben. 

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések