Lubics György mellett sokan most a Sarkadi Zoli, Simonyi Balázs, Vajda Zoli Badwater kísérőcsapatra gondolhattok, de Gyuri mellett van három másik sokkal fontosabb férfi Szilvi életében, s mi őket szerettük volna kérdezni a világ egyik legjobb ultrafutónőjéről.
Marcipánt, a Lubics család kutyáját, a magyar vizslát – aki még Szilvinél is gyorsabban és többet tud futni – elhívtuk a Tihanyi Félmaratonunkra. Szilvi és férje, Gyuri már meg sem lepődtek, amikor most sem őket akartuk kérdezni megjelenő új könyvükről, hanem „csak” az engedélyüket kértük egy interjú elkészítéséhez.
Olivért, a legnagyobb fiút most vették fel az egyetemre, így költözés projekt, rendezkedés, mindennapos egyéb teendők, családi programok, munka, edzések mellett nehezen tudtunk olyan időpontot egyeztetni, amikor a Lubics család minden tagja egy helyen tartózkodott.
A 217km-es Badwater távjánál a Budapest – Nagykanizsa távolság csak kicsivel hosszabb, de nemhogy futva és közel 50 fokban, de még klímával is hosszúnak tűnt péntek délután az M7-en araszolva.
Marcipán és Maszat rögtön jelezte az idegen érkezését, így csengetni sem kellett, s Szilvi már ott is állt a kapuban a tőle megszokott mosollyal az arcán. Gyurit sajnos beteghez hívták – háziorvosi praxisa van a közeli Hahóton -, így vele csak futólag találkoztunk. Szilvi pedig igyekezett háttérbe vonulni, hisz most nem ő volt az interjú alanya.
Kamaszlányokat nevelve felkészületlenül értek a kezdeti egyszavas válaszok, de aztán belelendültek a fiúk… Olivér 18, Boti októberben lesz 16, Kolos pedig 12 éves. Három teljesen más személyiség… Kolosnak még a szeme sem áll jól, Olivér, a legidősebb, aki a „falkavezér” is egyben – rögtön be is ült középre, Boti pedig csak addig tűnt csendesebbnek, míg nem került a dobfelszerelése közelébe.
Boti születése után rövid idővel (2003) kezdett el Szilvi futni, Kolossal pedig pocakosan is félmaratont futott, így kiskori emlékük nem igen van arról a fiúknak, hogy milyen volt, amikor „anya nem futott”. Nem igazán értették azt sem, amikor megkérdeztem, hogy emlékeznek-e olyan hosszabb időszakra, amikor Szilvi nem futott.
Olivér: olyan nincs, hogy Anya nem fut, hiszen ott az edzésterve, amiben bár vannak regenerációs napok – ez az ő esetében 60 perc laza kocogás, vagy pihenés – azonban ő inkább akkor is futni szokott.
Mit szóltok, amikor futni indul? Nem szeretnétek, ha inkább itthon maradna?
Olivér: anya szeret futni, s boldoggá teszi. Nekünk is megvan a saját hobbink, s Apával ők is támogatnak minket. Anya ráadásul szinte mindig akkor fut, amikor mi alszunk. A lehető legkevesebb időt veszi el a családtól az edzéssel. Egy-egy verseny miatt – évente kétszer, háromszor – nincs itthon pár napig, de azt a pár napot leszámítva nem érzünk abból semmit, hogy a mi anyukánk egy híres ultrafutó.
Tesi órán a suliban, amikor Lubics névvel kell iskolakört futnotok? Sose éreztétek előnyét-hátrányát a neveteknek?
Boti: anya csak a pályán „a Lubics Szilvi”, a rendelőben doktornő, a suliban pedig az anyukánk, ez ilyen egyszerű.
Egyszerű… de azért nem sokan képesek arra, amire ő!
Olivér: apa például képes lenne mindenre. Ő is mindent le tudna futni.
Helyeselt a másik két fiú is, én pedig próbáltam nem elérzékenyülni, hisz mégiscsak papírra kellett vetnem az interjúnkat.
A körpályás versenyeket leszámítva Apa majdnem minden versenyén kíséri Anyát. Ti is voltatok már vele hosszabb versenyen?
Kolos: csak Olivér. Az idei Spartathlon lesz az első, hogy mi is megyünk.
Ekkor megszólalt a háttérből Szilvi: kell egy olyan fokú érettség, amikor már azt látják a versenyből, amiről az tényleg szól. Egy ultratáv során az ember hihetetlen magasságokat és mélységeket él meg, a legjobb pedig tényleg az, amikor beér a célba, s vége a versenynek. A Spartathlonnak szigorú szabályai vannak, nem mehetnek oda a kísérők a futóhoz bármikor, s ezt egy kisgyereknek nehéz lehetne feldolgozni.
Szilvit nem akartam kérdezni, hisz ez a fiúk interjúja, de…
Nem tartasz tőle, hogy idén ott lesznek Veled? Szerinted könnyebb vagy nehezebb lesz így futnod?
Szilvi: tavaly, amikor Olivér elkísért, nem volt rám hatással.
Olivér: köszi Anya! ? – jegyezte meg nevetve.
Szilvi: nem úgy értettem, nem hátráltattál… volt még egy kísérő az autóban. Hogy idén milyen lesz, azt nem tudom, de a verseny alatt nem anyukaként fogok futni… nem futhatok anyukaként, mert akkor lehet, megállnék.
Gyuri sokat segít Neked a versenyek alatt?
Szilvi: igen, bár a körpályákon futó versenyek esetében nálunk nem működött, ha ő frissített, mert túl gyakran láttam, s akkor hajlamos voltam feleségként viselkedni, s elhagyni magam egy idő után a férjem mellett. Más versenyeken viszont, ahol bizonyos távoknál tudunk csak találkozni, ott nagyon sokat segít, hogy várhatom a találkozásainkat. Külön biztonságot ad, hogy nem csak férjként, de orvosként is vigyáz rám.
Olivér, téged kérdezlek, mert neked már van tapasztalatod: milyen Anyát egy ultraversenyen látni, amikor épp egy mélyponton fut túl?
Olivér: tavaly volt egy pillanat, amikor megijedtem, de aztán azt mondtam, hogy Apa mégiscsak orvos, ő jobban tudja, s már többször látta Anyát ultraverseny alatt… amíg ő nem aggódik, addig én miért aggódjak?
Mit éreztetek, amikor csak interneten keresztül figyelhettétek a Badwater vége előtt nem sokkal, amikor Anya chipje nem mozdult hosszú ideig a képernyőn? – mint utólag kiderült technikai probléma miatt.
Olivér: nem aggódtunk. A chipekben nem lehet bízni, de Anyában és Apában viszont igen.
Vissza fog még menni szerintetek Anya Death Valleybe?
Olivér: most már tudja, hogy mit csinálna másképpen…
Anyukátok nem az a „kimegyek kocogni 5km-t” futó anyuka, de mégis mit szóltatok, amikor először jelentette be nektek, hogy „kocognék 217km-t a Halál Völgyében”?
Olivér: semmit, már megszoktuk. Meg sem lepődtünk, de tényleg.
S szerintetek mit szólna, ha Ti állnátok elő hasonló ötlettel?
Olivér: elfogadná. De erre biztos nem kerül sor.
Boti: Kolos májusban nálatok lefutotta a 10 kilométert, Olcsinak és nekem se jelent gondot futni egy hosszabbat, de eszünkbe se jutna. A Spartathlont is inkább a családi nyaralás miatt, az athéni városnézés, a tenger, a fürdés, a gyros és a szirtaki miatt várjuk.
Olivér: a gyrost kivéve – fűzte hozzá – mert Anya és én vegetáriánusok vagyunk.
Boti, ti maradtok a gyros mellett?
Boti: sosem fogjuk megérteni, amikor Anya megjön egy 40 kilométeres futás után, és azt mondja, hogy: „úgy megennék egy salátát!” 😀
Ha salátázni nem is, de futni azért szoktatok néha közösen? Anyával és Marcipánnal lehet egyáltalán tartani a lépést?
Boti: dehogy, még Apával is csak nagyon ritkán futnak együtt. Az edzésterv az edzésterv, nem kocogás.
Kolos: nekünk nem program a közös családi futás, inkább megyünk strandra, vagy nézünk meg egy sorozatot közösen, mintsem, hogy futni menjünk! ?
Nem futtok rendszeresen, de ki viszi Marcipánt és Maszatot futni, míg a szüleitek esetleg egy több napos versenyen vannak?
Kolos: sétálni mi is elmegyünk, ha kell, de inkább Anyáék egyik barátja viszi Marcipánt futni, mert az ő távjaihoz mi nem vagyunk hozzászokva.
Mesélnétek a Badwateren lefutott kilométerek kapcsán indított adománygyűjtő akciótokról, amivel a Nagykanizsai Gyermekotthon sportpálya létesítési törekvéseit segítettétek?
Olivér: az ötlet Anyáéktól származott, én pedig megcsináltam hozzá a weboldalt, s kezeltem a bejövő üzeneteket. Nagyon örültünk, hogy a kitűzött támogatás 2,5-szeresét sikerült összegyűjtenünk, így sporteszközök vásárlására is jut pénze a gyerekotthonnak. Szeptember végén lesz a hivatalos átadás, amin szeretne az egész család ott lenni, még úgy is, hogy hamarosan megváltozik a családunk eddig megszokott élete. Az egyetemi tanulmányaim miatt azonban az élet nem fog megállni, csak az biztos, hogy Anya gyakrabban fog futni Baranyában!
Mi fog változni itthon?
Kolos: Olivér szobája a legkisebb, így azt egyikőnk sem szeretné elfoglalni, de a matracát azt át fogom vinni az én szobámba – jelentette ki.
A futó anyukák állítólag a lefutott kilométereik számának időarányos csökkenésével hajlamosak gyakrabban számon kérni rendet, házi munkát. Mi a helyzet a ti anyukátokkal ezen a téren, aki több száz kilométert is képes lefutni?
Kolos: Szerintem ennek semmi köze a kilométerekhez… ránk szól, ha rendetlenség van, ha nyitva marad a szekrényajtó, mert az anyukák már csak ilyenek.
Olvastátok már a „Másfél nap az élet” c. könyvet, ami a napokban fog megjelenni?
Olivér: Kolosra még várnak a kötelező olvasmányok, de hol van még a nyári szünet vége. Boti már nagyon várja, hogy megérkezzen az első kinyomtatott példány, én viszont már elolvastam digitálisan.
Mesélj, csak amennyit elárulhatsz!
Olivér: Van egy rész, amikor Anya kitesz a sulinál, de ennél nem árulok el többet. Én két nap alatt kiolvastam, le se bírtam tenni. Kicsit olyan, mint Simonyi Balázs filmje, az Ultra… azt látni kell, ezt pedig el kell olvasni.
Lubics Szilviáról az ultrafutás, a Spartathlon, a Badwater jut eszébe sokaknak; akik már egy kicsit jobban ismerik, azok hozzáteszik, hogy férj, három gyerek és egy fogorvosi praxis mellett példaképe sokunknak. De mit jelent Nektek, mi az a három szó, amivel Ti jellemeznétek Őt?
Olivér: ha mindenki mond egyet, az úgy jó lesz?
Igen, lehet alkudozni.
Kolos: „ANYA” – vágta rá a legkisebbek gyorsaságával.
Olivér: „MOTIVÁCIÓ”.
Mire motivál Anya?
Olivér: az életre, de nem csak Anya, hanem Apával közösen. Megtanították, hogy nincs számunkra lehetetlen, ha valamit igazán szeretnénk.
Boti? Neked mi jut eszedbe Anyáról?
Boti: egyetlen szó kevés, mert szeretem, még gondolkodnék.
Szerintem ebben minden benne van.
Szeptember 16-án várunk Titeket a Mapei Szigligeti Félmaratonon, ahol Szilvi 15:30-tól a Badwaterről mesél az „Azt meséld el…” sorozatban.
A cikket a Tihanyi és a Szigligeti Félmaraton Team tagja, értékesítési vezetője, Tóth Kriszta készítette Nagykanizsán, a Lubics családnál:)
