
Interjú Lékai-Kiss Ramónával
Milyen a viszonyod a futással? Gyerekkoromban sporttagozatos iskolába jártam, ahol minden nap volt testnevelés óránk, amit imádtam. Hét éven keresztül versenyszerűen röplabdáztam, amihez a futás
Alapítói vagyunk a hazai “Pohármentes Versenyek” szervezői csoportosulásnak, amivel éves szinten több százezer eldobhatós pohártól óvjuk meg környezetünket, hiszen rendezvényeinkről száműzzük az egyszer használatos elemeket. ÖKO frissítést vezetünk be, ahol minden résztvevő a saját pohárba tud csapolni a kihelyezett tartályokból.
Milyen a viszonyod a futással? Gyerekkoromban sporttagozatos iskolába jártam, ahol minden nap volt testnevelés óránk, amit imádtam. Hét éven keresztül versenyszerűen röplabdáztam, amihez a futás
Az idei évben elindul az I. Badacsony Mapei Félmaraton, új helyszínen, új programokkal. Mi a véleményed az új helyszínről? Részt veszel a versenyen május 14-én mint
2020 végén csatlakoztál az Újház csapatához, mik azok az értékek, amik miatt őket választottad? Professzionális szempontból a cég dinamikus fejlődése, szakmai igényessége, tudatossága és innovativitása
Várhatóak fejlesztések az Újház életében a 2022-es évet illetően? Hiszem azt, hogy az Újház elsősorban attól tudott Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatává válni, mert az elmúlt
Magyarország egyik legkiemelkedőbb női futó inkonja, Maráz Zsuzsi csodálatos teljesítménnyel zárta a versenyt ebben a pillanatban és az osztrák Dzaviza Diana (25:23:59)után!!! A 246 km-es
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.