V. Újház Napfelkelte Félmaraton

A legfontosabb infók

Káli medence legszebb helyei

2022. 08. 21.

Napfelkelte a Balaton közepéről

Korlátozott létszám!

666 + 1 fő

Hajóút: Révfülöp -> Badacsony

Futniszép Aranycipő Díj

Futás előtt buli a hajókon

Kedves Barátaink!

Az eseményt első alkalommal 333 fő számára nyitottuk meg és összesen 27 perc alatt telt be. Partnerekkel, barátokkal együtt pedig 440 fővel élhettük át a legszebb napfelkeltét, amit valaha láttunk.

500 fős várólistával és közel fél évnyi utánajárást követően 2019-ben a BAHART-nak hála a Balaton két legnagyobb hajójával indulhatott útjára második alkalommal. A maga nemében a Tihanyi Félmaraton egy különleges esemény, s nemcsak amiatt, mert hazánk egyik félszigetén van, hanem a táj és a pálya elrendezése, és még egy halom egyéb dolog miatt is – aki volt már, talán tudja. Ezek az események vonzottak minket, hiszen picit mindig outsiderként tekintettünk magunkra ebben a hatalmas flowban, amit versenyszervezésnek hívunk – mondjuk nem is csoda. Így amikor két éve megfogant a gondolat, hogy egy kicsi, baráti versennyel folytatódjék a sor – egy olyannal, ahol átdumálhatjuk a régen látott barátokkal a világ nagy fonákjait – akkor nem volt kérdés, hogy olyan esemény készüljön, ami nem besorolható egy tucatba. És az Újház Napfelkelte Félmaraton talán az eddigi legnagyobb dobása volt a csapatunknak. 

Na, de miért is? A verseny azon kevés versenyek közé tartozik, melyek A-ból B-be jutnak el, azaz a rajt és a cél nem egyezik. A központ a Káli-medence csodaszép falvacskája, Szentbékkálla tetején található. Innen kora hajnalban buszokkal leszállítjuk a teljes mezőnyt a révfülöpi kikötőbe, ahonnan 05:20-kor elindul a Balaton két legnagyobb hajója, a Füred és a Badacsony katamarán a Balaton közepére, ahol 05:55-kor felkel a nap. Egy olyan élményben volt tavaly részünk, ami túlzás nélkül életünk legszebbjei közé sorolható; képzeld csak el, amint megpillantod a horizonton a felkelő napot, majd több tíz kilométeren keresztül érkeznek az első sugarak a víztükrön…. közben idén már két hatalmas hajó ring egymás mellett a vízen… semmihez sem fogható érzés és látvány volt és reméljük, hogy lesz idén is! A mezőny 6:20-kor köt ki Badacsonynál, ahonnan egy közös bemelegítést követően elindulunk 8 településen keresztül a magyar Toscana-nak is hívott Káli-medencébe, az északi part minden kétséget kizáróan legszebb tájegysége felé, majd rajta keresztül vezet utunk tovább, egészen a Káli Lovas Póló Klubba. A negyedmaratont futókat busszal visszük át az ő rajtjukhoz, de mindkét mezőny a Káliba fut be.

A Lovas Póló Klubban aztán várnak minket gazdag reggelivel, aztán egy finom ebéddel is, és a többi és a többi. Egyszóval, mire a falu felébred, mi már a Póló Klubban heverészünk díjátadó közben és élménybeszámolunk, szenvedünk, örülünk, beszélgetünk és eszünk-iszunk! 

Viszont így összesen 666 főre kéne meghirdessük az eseményt, de istenhívő emberekként legyen ez inkább 666+1, és a létszámlimitet követően egy nevezést licitre szeretnénk bocsátani, majd egy közös jó célt megvalósítunk a felajánlásból! 3-4 ezer karakter alatt nem igazán szoktunk eseményt csinálni, de legyen most ennek úgy vége, hogy megköszönjük az Újház részéről Juhász Attiláéknak a bizalmat, hiszen egy ekkora hatalmas infrastruktúrát nehéz volna a támogatásuk nélkül életben tartani. Szokás mondani, hogy magunktól idézni épp olyan, mint az indokolatlan felkiáltójel a mondat végén, most mégis egy ilyet szeretnénk megosztani Veletek: “a Napfelkelte Félmaraton azért a csapatunk eddigi legnagyobb dobása, mert nincsen még egy ilyen verseny a világon.”

A 18 év alatti Versenyzők esetén a részvétel feltétele a szülői hozzájáruló és felelősségvállaló nyilatkozat kitöltött, kinyomtatott, aláírt és bescannelt formában történő megküldése az info@futniszep.hu e-mail címre.

A versenyen kutyával történő futáshoz a szokásos Felelősségvállalási nyilatkozatot kérjük, amelyet kitöltött, kinyomtatott, aláírt és bescannelt formában az info@futniszep.hu e-mail címre kérünk megküldeni.

Menetrend

  1. 3:40 és 4:10 óra között a Káli Lovas Póló Klubbnál kijelölt parkolóknál gyülekezünk: a Google térképen „Lovas Póló Klub” néven szerepel a hely, koordináták: 46.88723, 17.54903. Amikor érkeztek, a Mindszentkálla és Szentbékkálla közötti útról Mindszentkálla, Szentimrepuszta buszmegállónál kell befordulni, majd 300 méter után az elágazásnál jobbra. Ezt követően különbuszokkal közösen elmegyünk Révfülöpre. Figyelem, a buszok 4:15 órától indulnak, sajnos nem tudnak várni senkire.
  2. Révfülöpön a kikötőben a Balaton két legnagyobb hajója vár minket: a Badacsony és a Füred katamarán. A hajók 5:20 órától indulnak, legyetek pontosak! A hajóra felszállva pirkad a messzeség, félhomályban vagyunk még. A Balaton közepére kiérve együtt csodáljuk meg a napfelkeltét, a két hajóról egymásnak integetve egyszerre fordulunk be, hogy lássuk, ahogyan a Nap elsőként előbukkan, gömbölyödik, majd szépen lassan elválik a víztükörről.
  3. 6:20-re érünk a badacsonyi kikötőbe, ahol lehalkítjuk a zenét, hogy ne keltsük föl a szunyókáló badacsonyiakat. 🙂 A kikötőben gyors toalett után csendesen bemelegítünk, majd 7:10 órakor elrajtol a verseny 21K-s távja. FIGYELEM! a 10K-t futókat és a párosok második tagjait a kikötés után buszokkal visszük át a 10K rajthoz / 21K váltóponthoz, a révfülöpi Ivóka Kertvendéglőhöz. A buszok a kikötés után azonnal indulnak, toalettet az Ivókánál is találtok majd. 😉 A 10K 7:20-kor rajtol az Ivókától. A váltók első tagjait természetesen busszal visszük be a Káli Lovas Póló Klubba!
  4. Szentbékkállán a Lovas Póló Klub ad otthont a versenyközpontnak, ahová befutva már a reggeli illata biztatja a futókat az utolsó 50 méteren. A helyszínen közös reggelizéssel, eredményhirdetéssel, beszélgetésekkel, fűben hempergéssel zárjuk az eseményt. Szakmai kiállítók és szuper programok is várják az egész családot!

03:40

Nyit a parkoló, Káli Póló Klub

04:15-04:35

Buszok indulnak, Káli Póló Klubtól

05:00

Beszállás a hajókba Révfülöpön

05:20

Hajók indulnak Révfülöpről

05:55

Napfelkelte

06:20-06:30

Kiszállás a hajókból Badacsonyban

06:30-06:40

Buszok indulnak (10K Badacsonyból az Ivókához)

06:45

21K bemelegítés Badacsonyban

07:10

21K rajt Badacsonyban

07:15

10K bemelegítés Ivókánál

07:20

10K rajtol Ivókától

08:40

Buszok indulnak Ivókától

09:55

Eredményhirdetés a Káli Póló Klubban

10:15

400M Babyrun rajt

11:00

Lovaspóló verseny

Árak, sávok

21K egyéni félmaraton és 10K egyéni negyedmaraton

 

1 – 222 főig: 12 000 Ft (mez nélkül: 11 000 Ft)

223 – 444 főig: 13 000 Ft (mez nélkül: 12 000 Ft)

444 fő fölött: 14 000 Ft (mez nélkül: 13 000 Ft)

 

21K páros váltó félmaraton

 

1 – 222 főig: 24 000 Ft. (mez nélkül: 22 000 Ft)

223 – 444 főig: 26 000 Ft. (mez nélkül: 24 000 Ft)

444 fő fölött: 28 000 Ft. (mez nélkül: 26 000 Ft)

 

400M Babyrun

 

1-200 főig: 2500 Ft

Fontos információk!

Abban az esetben tudjuk garantálni az általad igényelt méretű mez biztosítását, amennyiben az előnevezés, a nevezési díj befizetése, illetve a méret végső módosítása legkésőbb 2022. április 14. 12:00-ig megtörténik!

1000 forintos adminisztrációs díjat számítunk fel az alábbi esetekben:

– az előnevezés határidőn belül történő lemondása;
– a számlázási adatok módosítása;
– a versenyzői név, táv, kategória, póló méret határidőn belüli módosítása, amennyiben azt kéred, hogy ezt mi végezzük el helyetted.

Határidők

Nevezés lemondása

2022. május 20., 12:00

Pólóméret módosítása

2022. április 14., 12:00

Módosítás, átadás

2022. augusztus 1., 12:00

08:00