Interjú McGranaghan-Takács Katalinnal, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kurátorával és irodavezetőjével

Miért jött létre az Alapítvány?

A kiskőrösi székhelyű, 1999-ben alapított és működő Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Magyarországon kiemelkedő  támogatója a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyításának. Több mint 24 éve támogatjuk a daganatos és leukémiás betegséggel küzdő gyermekeket és azokat a gyermek-onkológiai osztályokat, ahol ilyen gyermekeket kezelnek. Munkánkban kiemelkedő helyet foglal el a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat kórházainak támogatása, azaz a gyógyítás támogatása orvosi műszerek beszerzésével. Minden szolgáltatásunk térítésmentes a daganatos és leukémiás betegségben szenvedő gyermekeknek és családjaiknak. Huszonnégy éves munkánk során nagy erőt és hitet adott a meggyógyult gyermekek mosolya, és hitet ad az összefogás, amit megtapasztalunk nap, mint nap, törekvéseinket támogató embertársaink révén.

Milyen területeken nyújt segítséget az Alapítvány a daganatos gyermekek számára?

A daganatos és leukémiás gyermekeknek és szüleiknek mama-lakások üzemeltetésével is segítünk, így a kezelések alatt a szülők a Tűzoltó utcai klinika mellett lévő lakásunkban tudnak megszállni, ezáltal kezelések idején gyermekük mellett tudnak tartózkodni. A gyermekeknek segítünk a kezelésekre való eljutásban, illetve a kórházból való hazajutásban is. Betegszállító autónk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika és a gyermek otthona között, valamint az egyes kezelések helyszínei és a klinika között szállítja a daganatos gyermekeket és szüleiket. Alapítványunk gyógy-testnevelője a Rehabilitációs Tornateremben a Játékos Tornaórák mozgás-rehabilitációs program segítségével játékos formában gondoskodik a gyermekek szakszerű mozgásterápiájáról. Alapítványunk honlapjáról letölthetők Segítő Füzeteink, melyekben hiteles és szakszerű információkat olvashatnak. Az otthoni rehabilitáció megvalósításához kölcsönözhető eszközöket (szobakerékpár, lábmozgató gép, Bioptron lámpa) biztosítunk, melyek a szakorvos és a gyógytornász ajánlásával kerülnek a gyermekekhez. A kemoterápiás kezelések miatt hajukat elveszített gyermekeknek parókátkészíttetünk személyre szabottan. Budapesti irodánkban a hozzánk betérő gyermekeket és szülőket tárgyi adományokkalsegítjük. A Kiskőrösi Rehabilitációs házunkban 5 napos mozgás-, kézműves-, lovas-, és vízi terápiás programot tartunk az onkológiai, hematológiai osztályokon kezelt gyermekek  részére. Mindezek mellett szabadidős programok szervezésével (Mindenjó Tábor, Bajnokok Versenye, Balaton körbetekerés, színház, mozi, kiállítások stb.) próbáljuk pótolni mindazokat a gyermekkori élményeket, melyek a kezelések miatt kimaradtak a daganatos és leukémiás gyermekek életéből.

Az utóbbi húsz évben a Gyermekgyógyászatiklinika, Tűzoltó utcai részlegének onkológiai osztályain több mint 600 millió forint értékű orvosi műszerekkel, beruházásokkal, szolgáltatásokkal segítettük a gyógyítást.

Milyen programokon vehetnek részt a gyermekek a Rehabilitációs és Oktatási Központban?

A Kiskőrösi Rehabilitációs és Oktatási Központban alapítványunk lehetőséget biztosít arra, hogy a beteg gyermekek és családjuk térítésmentesen 5 napos rehabilitációs programokon vehessenek részt, amelyek művészet-, lovas-, lélekfejtő-, tánc-, kézműves és 2011 őszétől az országban egyedülálló módon vízi terápiát tartalmaznak. A programok összeállítása személyre szabott, mindig a gyermekek életkori sajátosságait, fizikai állapotukat vesszük figyelembe. 

Terápiák:

  • Vízi terápia
  • Művészetterápia
  • Lovasterápia
  • Lélekfejtő terápia
  • Kézműves foglalkozás

Kiskőrösi Mindenjó Tábor

2013 óta minden év júliusában alapítványunk két turnusban, korosztályra bontva szervez nyári táborokat a daganatos és leukémiás betegségből gyógyult gyermekek számára. A táborok 1-1 hetesek, hétfőtől vasárnapig tartanak. A táborokba az ország egész területéről érkeznek daganatos betegségből gyógyult gyermekek. A táborokba korcsoportokra osztva érkeznek a gyerekek. Mind a két turnusba 23 gyermeket tudunk fogadni. 

Kiskőrösi Bajnokok Versenye

A Bajnokok Versenye egy magyarországi sportverseny,  ahol olyan 6-18 év közötti gyermekek vehetnek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A gyermekek több korcsoportban és több sportágban (futball, sakk, asztalitenisz, légpuska-lövészet, futás és úszás) mérhetik össze erejüket. Rengeteg sportélmény mellett a három napos verseny ideje alatt sok játék, koncert, kézműveskedés várja a gyermekeket. Olyan programokkal egészítjük ki a sportversenyeket, melyek feledtetik a gyermekek mögött lévő nehéz megpróbáltatásokat.

Melyik terület igényli a legnagyobb támogatást?

Konkrétan egy területet sem szeretnék kiemelni, mert minden elmondott szolgáltatásunkra nagy szükség van. Betegszállítóautónk évente 50-60 ezer km-t tesz meg. Mamalakásunkat egy évben körülbelül 1200 alkalommal veszik igénybe. Rehabilitációs központunkban több mint 300 fő veszi igénybe a terápiás egy hetes foglalkozásokat. Természetesen a Klinikai támogatásokra is nagy szükség van hisz a gyógyítás a legfontosabb, hogy korszerű műszerekkel tudjanak gyógyítani az orvosok.  

Hogyan segíti az Alapítvány a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek szüleit?

A szolgáltatásaink legnagyobb részének az előnyét a szülők érzik, hisz egy felnőtt tudja annak a súlyát például, milyen nehéz azt megoldani hol is aludjon a kezelések alatt.

Ezért 2013 óta nagy hangsúlyt fektetünk a gyógyult gyerekek rehabilitációjára és havi szinten programokat szervezünk számukra, amik az 1-2 éves kemoterápiás kezelések alatt kimaradt az életükből. Nyári táborokat, sportrendezvényeket és hétvégi programokat szervezünk a gyermekek számára.

Köszönjük szépen az interjút McGranaghan-Takács Katalin. 😊

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések