Túlnyomod? 7 jel, hogy eljött a pihenő ideje…

Nemhogy a tavasz, de lassan a nyár is itt van: fullon a sziget, a bicikliutak, Tihanyban a part menti út, Tomi papával beszéltem nemrég, hogy Szigligeten is hasonló, de amit mindenki láthat: az insta és a facebook. S mindez ugyanarról üzen: itt a futószezon. Aztán tegnap reggel gurulok le az irodába, mikor mondja a Bochkor, hogy éjjel megdőlt Magyarország eddigi legmelegebb kora hajnali órája… 16 fok volt még napfelkeltekor is. Mivel a statisztikák szerint ebben az időben, azaz kora reggel futnak világszerte a legtöbben, egyből megfogalmazódott, hogy kicsit utánanézzek a számoknak, hiszen tél után hajlamosak az emberek kicsit túltolni még akkor is, hogyha nem nagy távokról van szó, hanem összesen annyiról, hogy a testednek a tél után szüksége lehet még kis időre, hogyha nem tartottad karban a hideg hónapokban. Tehát, ha bármelyik jel ismerős, talán ideje pihenni.

Általános tévhit ugyanis, hogy ha kihagysz valamennyit regenerálódás céljából, azzal visszaveted az edzéstervedet és vesztesz az edzettségedből, viszont az a helyzet, hogyha a túledzés határán állsz, a hibáid meghatározása és a helyes ütem felvétele éppenséggel előre visz. 

Túl sokat futsz?

A túledzés több tényezőből áll össze és nem kizárólag a túl sok futás okolható érte. Mint minden gyakorlat során, a pihenés és regenerálódás a kirakós elengedhetetlen darabja. De mi is az a”túledzés”? Utánakerestünk és a fogalmát úgy is meghatározhatjuk, mint az „egyén edzésből való regenerálódására való képtelenségét” – és ez mennyire szabatos!:).

Ha úgy érzed, hogy túl sokat futottál, feltehetőleg túlzásba vitted a dolgokat, illetve nem tartottad be a pihenés és regenerálódás alapvető szabályait, hiszen nem kell heti 150 km–t futnod, hogy fejlődést tapasztalj. És a legfontosabb, hogy egy dologról elfeledkezzünk: nem profik vagyunk, akiknek csak ez a feladata, mellette ott a sok munka, a család és a szórakozás, amik mind kihatással lehetnek a regenerálódásra, és növelik a túledzés kockázatát. Szóval gondold át és ügyelj a figyelmeztető jelekre!

Szúrd ki a tüneteket!

A túledzés szindróma – van ilyen uyganis – mindenkire másképp hat, és számos formája lehet. Íme néhány jellemzően árulkodó jel:

  1. Letörtség érzése, alacsony energiaszint
  2. Ingerlékenység és rosszkedv
  3. Hirtelen esés a futási teljesítményben
  4. Rendszeres letargia és kimerültség
  5. Legyengült immunrendszer – rendszeres megfázás és rosszullét
  6. Étvágycsökkenés
  7. Álmatlanság
  8. Fejfájások

Mikor pihenjünk?

A túledzés kezelése nem azt jelenti, hogy egyszerűen csak leállunk az edzéssel. Inkább az intenzív gyakorlatok enyhítését javasoljuk, a teljesítmény csökkentésével, mintsem a teljes leállást. Az endorfin szint hirtelen zuhanása sokkolóan hathat a szervezetre. Tehát vegyél vissza, lazíts az edzésterveden és vezess be pihenőket, amikor csak szeretnél. Lazíts, menj el egy könnyű úszásra, iratkozz be egy jógacsoportba, vagy kirándulj a helyi parkban – hosszútávon mindez megtérül.

Legyél jó magadhoz!

Ezen felül, ha úgy érzed, hogy egy-két hétre meg kellene pihenned, bátran tegyél úgy. Próbálj meg a szabadban lenni, amikor csak tudsz, élvezd a világot lassabb ritmusban, és pihenj sokat. Amikor lassanként kezded úgy érezni, hogy megint tele vagy energiával, iktass be keményebb részeket az edzéstervedbe, biztosítva, hogy kellő pihenőidő legyen köztük.

És itt újra elmondom, mert több helyütt is feljött ez a téma: hacsak nem vagy profi atléta, ne feledd, hogy a futás nem a munkád; ez csak egy hobbi. A pihenőidőd alatt a futást helyettesítsd más olyan tevékenységekkel, mint a főzőcskézés, kertészkedés; legyél kreatív és szórakozz a barátaiddal! Csécsei Zoli, korunk egyik legtehetségesebb magyar ultrafutója minap egy nagyon személyes posztjában elköszönt a polgári munkájától és ettől kezdve csak a futásra és a május végi – igen, ez az, ami ütközik a Knauf Tihannyal – Európa Bajnokságra készül, ami a részéről egy nagyon bátor és elismerésre méltó gesztus, de az Ő helyzetében ez neki könnyebbség, hiszen a célja elsősorban a sportban elérni kimagasló sikereket. Ha követni szeretnéd az útját, bátran kövesd, de úgy gondolom, hogy azt a terhelést csak a legelhivatottabbak képesek igazán élvezni.

Másik: ne próbáld meg bepótolni a kimaradt futásokat!

Ha ki kellett hagynod néhány edzést, az elmaradt edzések bepótlása csak még nagyobb terhet ró a szervezetedre, és késlelteti a létfontosságú regenerálódási idődet. Ha tíz napnál kevesebbet pihentél, az elmúlt hónapokban befektetett munka nem fog csak úgy elillanni. Tested nem veszti el azonnal az edzettségét, csak mert pihentél egy kicsit, tehát összpontosíts a regenerálódásra és higgy benne, hogy hamarosan visszanyered régi formádat.

Szánj időt a dolgok átértékelésére

Ha a regenerálódás hosszabbra nyúlik, mint gondoltad, és versenynapi céljaid a láthatáron vannak, érdemes lehet újraértékelni a soron következő lépéseket. Akár a rekordod megdöntése, akár a nagyobb táv a cél, ne feledd, hogy egészséged fontosabb, mint a rekordok hajszolása, tehát gondold át az edzéstervedet a pihenő és a regenerálódás javára.

Előzd meg a túledzést a jövőben!

A pihenő és a regenerálódás a két jóbarátod. Ha benne vagy az edzéstervedben és úgy érzed, hogy lelassultál, nem szégyen pár napot kihagyni. Egy kis pihenő beiktatása nem hátráltatja a fejlődésed, bármit is gondolsz. A pihenő és regenerálódás elengedhetetlen céljaid eléréséhez, és fontos tudni, hogy mikor kell visszavenni a futásteljesítményből és akkor talán még nagyobbat mehetsz majd május 26-án, a Knauf Tihanyi Félmaratonon!

#otttali

Relax! Take it easy, brother
Relax! Take it easy, brother

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések