Nagy György „Gyurkó”, a 2018-as márkanagykövet

Tavalyi márkanagykövet választottjaink egyike Nagy Gyurkó volt, akinek lelkesedésére már akkor felfigyeltünk, amikor még tervben sem volt a játék. Biztosak vagyunk benne, hogy attól függetlenül, hogy a nagyköveti státuszta hivatalosan lejárt, – hiszen újabb 10 lelkes futónak adják majd át a stafétát – ugyanúgy baráti szeretettel fogjuk várni vendégül versenyeinken, és megelőlegezzük azt is, hogy valószínűleg változtlanaul, továbbra is részt vesz a versenyeinken, hiszen imádja mind a kihívsokat, mind az emelkedőket… 🙂 Az elmúlt egy évről beszélgettünk most Vele.

Miért jelentkeztél egy évvel ezelőtt a nagyköveti játékra?

Már korábban is futottam a Tihanyi Félmaratonon és a Szigligeti Félmaratonon, és nagyon megszerettem a futniszép futóversenyeket. Ezek nem sablonos futóversenyek. Nincs városi zaj, se szennyezett levegő. A villamosokat sem kell feltartani. Családias hangulatú futóverseny ahol a legszebb helyen futhatunk egy csodálatos balatoni panoráma mellett. Erre mondtam azt hogy a Tihanyi Félmaraton a futóversenyek iPhone-ja. Ha valaki itt futhat érzi, hogy ez más mint a többi futóverseny. Megláttam a márkanagyköveti kiírást és rögtön tudtam, hogy én a kedvenc futóversenyem márkanagykövete akarok lenni. Ami sikerült is. A mai napig bátran állok ki a futniszép versenyek mellett, hiszen ezekkel a futóversenyekkel olyan értéket teremtettetek ami egy igazi kincs. Rengeteg futóverseny van Magyarországon, de csak egy (vagyis már négy) olyan van ami életreszóló élményt ad nemcsak a futóknak, hanem a családtagok, barátok, haverok számára is, akik csak szurkolni jönnek el.

Mi volt azzal a célod, amikor kitűzted magad elé, hogy márkanagykövet leszel? Hogyan láttad az egy évvel későbbi „én”-edet?

Amikor elkezdtem futni én sem gondoltam, hogy ennyire megszeretem a futást. Ahogy egyre többet futottam, egyre többen kerestek meg különböző futással kapcsolatos kérdésekkel, amelyekre a mai napig nagy szeretettel válaszolok. Többek között a blogom is ezért indítottam el.
Ugyanolyan egyszerű, hétköznapi ember vagyok mint bárki más. Munka és család mellett futok rendszeresen, ami az életem részévé vált. Egyre hosszabb távokon folyamatosan gyorsabb szeretnék lenni. Sokan vannak még így és nekik és minden más futónak szeretném megmutatni, hogy el lehet jutni idáig és még messzebb, csak edzeni kell, hiszen a beleadott munkának meg lesz az eredménye. Visszajelzések alapján örülök, hogy vannak olyan futók akik az úgymond eddig elért sikereim hatására és a futniszép futóversenyek miatt ragadtak futócipőt. Jó érzés másokkal is megszerettetni azt az érzést amit a futniszép futóversenyek nyújtanak.

Mit adott Neked ez az elmúlt egy év, mivel lettél gazdagabb a nagykövetségednek köszönhetően?

Olyan embereket ismerhettem meg a személyetekben és a márkanagykövet társaimban, akikre felnézek és büszke vagyok, hogy a csapat tagja lehetek. Mint mindenkinél, nálami is vannak nehezebb napok, amikor kell valami, ami lendületet ad az elinduláshoz. A márkanagykövet társaimmal együtt egymást motiválva futunk az aktuális céljaink eléréséhez. Emellett nagyon sok futót ismerhettem meg személyesen és a social felületeken is. Vannak, akikkel rendszeres kommunikálok és a futóversenyeken is pacsizok. Az még mindig jó érzés, amikor valaki valamilyen kérdéssel fordul hozzám és tudok neki segíteni. Úgy, hogy pár éve még azt se tudtam, hogy mi az a futás és egy kilométert alig bírtam lefutni. Azért az is egy nagyon jó érzés, hogy a kedvenc futóversenyeimre már úgy jövök hozzátok, mintha csak egy baráti találkozóra jönnék.

Sikerült elérned az egy éves terveidet?

Naná. 🙂 Sikerült a futósebességemen tovább javítanom. Általatok is olyan szakembereket ismerhettem meg, akik segítettek, hogy a futótechnikám is tökéletesebb legyen. Tavaly csak félmaratonokat futottam és nagyon örülök, hogy már bárhol és bármikor lefutok egy félmaratont. Megtanultam, hogy nem elég csak “beesni” egy futóversenyre, hanem arra testileg-lelkileg fel kell készülnöm, ha azt akarom, hogy jó eredményt érjek el. Sikerült felépítenem egy versenyszezont ahol vannak olyan futóversenyek, ahol teljes gőzzel futok, mint például a Tihanyi Félmaratonon és a Napfelkeltén, ugyanakkor van kényelmes futóverseny is, ahol csak egy beszélgetős tempóban élvezem a futóverseny minden egyes pillanatát, ilyen számomra a Szigligeti Félmaraton. Volt egy nagy kijelentésem tavaly: „Ha márkanagykövet leszek, elmegyek lovagolni.” Az ígéretem beváltottam és felültem egy lóra. Nem mondom, hogy életem sportja lesz a lovaglás, de egész jó, bár a lovaktól tartok, mert elöl harap, hátul rúg és középen se túl biztonságos.

Mik a terveid a jövőre nézve? Mi marad – mi változik? 🙂

Azt gondolom azzal, hogy most végetért a márkanagyköveti pozícióm nincs vége semminek. Hiszen mondhatni olyan baráti kapcsolat alakult ki veletek és a többiekkel, amire büszkék vagyunk és futunk tovább együtt, ugyanúgy, mint eddig. Ahogy időnk engedi bandázunk továbbra is.
Idén is lefutom az összes futniszép futóversenyt. Tavaly a Napfelkelte Félmaratonon kategóriámban 3. lettem. Idén is szeretnék az élvonalvan végezni. Most is álmodtam nagyokat, Tihanyban eldől, hogy Évivel úszunk-e vagy menőzünk. A legújabb versenyetekre tartogatom az idei évem egyik nagy dobását. Ott szeretném lefutni az eddigi leggyorsabb félmaratonomat. Abban reménykedek, hogy némi hátszél és lejtő kiséretében a célban én is egy PB gázpalack reklámot posztolhatok. Vagy mehetek Katinkához úszóleckét venni. A Tihanyi Félmaraton és a Naplemente után bevezetem, hogy minden futniszép verseny előtt megfogadok valamit. Ősszel még belecsapok a lecsóba és lefutom az első maratonom.

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések